Uniós pályázatot nyert a MeH
Pályázatot nyert a Miniszterelnöki Hivatal az Európai Parlamentnél. Az EP tájékoztatási főigazgatósága azzal a céllal írta ki a pályázatot, hogy az európai média és a közvélemény jobban megismerje az Európai Parlament szerepét, működését, tevékenységét.
A beadott 95 pályázatból 5 volt magyar, összesen 10 nyertest hirdetett a főigazgatóság. A Miniszterelnöki Hivatal az események kategóriából nyert támogatást a Beszéljünk Európáról - középpontban az Európai Parlament című pályázattal.
Az eseménysorozat több nagy látogatottságú szabadtéri szórakoztató rendezvény keretében valósul meg. Ilyenek a Sziget Fesztivál Budapesten, a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen, Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden, Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója Zamárdiban és a szolnoki Gulyásfesztivál.
A szórakoztató programokon belül közérthetően, játékos formában, vetélkedők közbeiktatásával jutnak el az információk az érdeklődőkhöz az Európai Parlamentről. A műsorokat, amelyekről tájékoztatást adnak a helyi és központi médiafórumok, ismert helyi tévés személyiségek vezetik, a televíziók és rádiók közvetítik. A szakértők, újságírók mellett aktívan részt vesznek a magyar európai parlamenti képviselők is.
"Hiánypótló kezdeményezés, úgy gondolom képviselő kollégáim is szívesen részt vesznek benne" - mondta Fazakas Szabolcs (MSZP) EP-képviselő az eredmény kihirdetéskor.