Gémesi: legyen kormányváltás
Gémesi György személyes véleménye szerint meg kell adni a lehetőséget az MDF képviselő-jelöltjeinek arra, hogy helyben megállapodást köthessenek az esetleges visszalépésekről.
"Az elnökségi ülésen ő volt az egyetlen, aki a javaslat ellen szavazott" - mondta az MDF-es politikus, aki szerint "ebben a dologban úgy tűnik, hogy egyelőre én vagyok az elnökségben ezen a véleményen, viszont már a jelöltek között nagyon komoly véleménykülönbség van."
Gémesi szerint nem lehet kötelező érvényű az elnökség ajánlása az egyéni képviselőjelöltekre, a kérdésről a választmánynak kell döntenie. A Fidesz együttműködési ajánlatával kapcsolatban azt mondta, hogy mindenféleképpen tárgyalni kell egy ilyen megkeresésről. "Ha van ilyen megkeresés, akkor nem érzelemből kell dönteni, hanem korrekt formában kell válaszolni, vagyis le kell ülni tárgyalni" - véli a politikus.
Az MDF-es képviselő hangsúlyozta, meg kell ragadni annak a lehetőségét, hogy a kormányváltás megtörténjen. Távol áll az MDF-től a szocialistákkal való együttműködés - fűzte hozzá.