Kóka: hitelcsomag informatikai cégeknek
Informatikai cégek számára fejlesztési célú hitelcsomag elindítását helyezte kilátásba Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az Informatikai Vállalkozások Szövetségének közgyűlésén.
Kóka János szavai szerint olyan hitelkonstrukciót "rendelt meg", amelynél a Hitelgarancia Rt. finanszírozná a kereskedelmi banki elvárt fedezet 80 százalékát. A gyakorlatilag korlátlan keretből finanszírozott hitelcsomagban
a jelenlegi Euribor kamatlábak mellett a kölcsön teljes éves kamatköltsége forintban nem haladná meg a 7,5 százalékot - közölte a miniszter.
A cégek kutatási és fejlesztési célokra 15 százalékos, vállalkozásfejlesztési megfontolásból 25 százalékos önrésszel tudnának 10 millió forinttól több száz milliós forintig terjedő kölcsönökhöz jutni. Kóka János kitért a második NemzetiFejlesztési Tervre (NFT), amelynek összeállításakor szerinte a szakmának több sarokpontból semmiképpen sem szabad engednie.
Az NFT-n belül legalább 360 milliárd forintot a tudásalapú gazdaság fejlesztésére kell támogatások formájában szánni, amelyet az Európai Unió 2007-től kezdődő hét éves költségvetési ciklusában lehet felhasználni - mondta a miniszter.
A miniszter szólt az államigazgatás reformról is, amelyek egy részét informatikai rendszerek bevezetésével lehet végrehajtani. Példaként az évi 350 milliárd forintos gyógyszerkasszát említette, amelynek jelenleg 10 százaléka "pazarlódik el" a rendszer átláthatatlansága miatt. Amennyiben a gyógyszerek útját a felírástól a rendelésen át annak kiváltásáig az informatika segítségével
követni lehetne, akkor több pénz maradhatna a gyógyszerkasszában. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a közgyűlésen az információs társadalom ügyének kormányzati kezeléséről beszélt.
Az iparág közös érdeke az, hogy a kormányzati struktúrában az informatika és a hírközlés egyben maradjon - emelte ki Kovács Kálmán. Az állam reformján belül a jelenlegi 17-tel szemben 10-12 minisztériumra van szükség.
Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke közölte: a szövetség legfőbb feladata jelenleg az, hogy javaslatokat fogalmazzon meg az országgyűlési választások után felálló új kormány számára. A szervezet számára nem csak a piacnövelés, a versenyteremtés és az iparág fejlesztése jelenti a célokat - jelezte az elnök. Szólt arról, hogy az IVSZ szerepe kapcsán egy kamarai irány körvonalazódik.
A közgyűlésen az IVSZ küldöttei szavaztak a számvizsgáló és ellenőrző bizottság, valamint az etikai és a fegyelmi bizottság tagjairól.