Belvíz: kilencven embert kellett kitelepíteni
Kilencven embert kellett eddig kitelepíteni a belvíz miatt az ország öt megyéjében - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
© Vas Népe/Benkő Sándor |
Kilencven embert kellett eddig kitelepíteni a belvíz miatt az ország öt megyéjében - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
© Vas Népe/Benkő Sándor |
A rendkívüli belvízhelyzet miatt három Debrecen környékén élő családot ki kellett telepíteni, a Berettyón pedig vasárnap árvízvédelmi készültséget rendeltek el.
Két idős embert ideiglenesen ki kellett költöztetni életveszélyessé vált házukból Biharkeresztesen. A károsultakat rokonoknál helyezték el. Tizenöten visszaköltözhettek hajdúhadházi otthonaikba.
A belvíz hét településen okoz komoly gondokat Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az elöntések több mint száz lakóépületet, 330 ember otthonát veszélyeztetik.
A Der Standard, a Süddeutsche Zeitung és a Bloomberg is foglalkozik azzal, mi a dolgok állása Ausztriában. Utóbbi szerint Herbert Kickl a második világháború óta egyszerre a leginkább csodált és a leggyűlöltebb osztrák politikus. Anne Applebaum azt kéri, hogy akik most az ukrajnai békéről papolnak, árulják el, hogy miként képzelik a világot utána. A Financial Times szerint Elon Muskot senki választotta meg, mégis úgy lép fel, mintha társelnök volna Trump mellett. A Süddeutsche azt írja, kockázatos, hogy az olasz kormány Muskra akarja bízni kényes kommunikációs hálózatok és biztonsági rendszerek kiépítését. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Nem egy „hiperaktivitási járvány” okozta az ADHD-val diagnosztizáltak számának megugrását, hanem tudományos és társadalmi tényezők – állítja egy svéd kutató.
Nyáron nem alaptalanul pletykálták, hogy a 25 éves Molnár Dorina kerül az intézet operatív vezetői posztjára.
A tavalyi évet sem úszta meg az ország, ahogy a világ többi része sem árvizek és a velük járó pusztítás nélkül. Valahogy mindig sikerül átevickélni ezeken az időszakokon, de továbbra sem megoldott kérdés a hatékony vízgazdálkodás, pedig a vízre mindenkinek szüksége van. Ezt világszerte már jó pár innovatív cég felismerte. Némelyik jó eséllyel hamarosan kiemelt befektetési célponttá válhat.