Nőtt a Fidesz-előny
HVGCsökken a politikai érdektelenség - derül ki a Medián augusztus 5-e és 9-e között készült felmérésének adataiból.
HVG |
HVGCsökken a politikai érdektelenség - derül ki a Medián augusztus 5-e és 9-e között készült felmérésének adataiból.
HVG |
Egy átnevezés is megerősíti, amit korábban sejteni lehetett.
Az országban ma már a szélsőséges nacionalizmus része a fő szellemi áramlatnak, még a közterületeket sem lehet átnevezni, hogy ne a ’30-as, ’40-es évek fasisztáinak emléke előtt tisztelegjenek.
Míg a gyerekek a kórházban az ismeretlentől félnek, a szülőket maga az intézmény frusztrálja: akut helyzetben egy pillanat alatt kell átadniuk a gyerekük fölötti kontrollt. Szerencsére az orvos-beteg viszony Magyarországon is változott – mondja Kőnig Róbert gyermeksebész, vagy ahogy a közösségi médiában ismerik, Kőnig doki. A szakorvos régóta vívja a harcát a trambulinok ellen, úgy gondolja, a balesetek 95 százaléka megelőzhető. Interjú.
A pénzügyminiszter átállása a monetáris világba felveti annak lehetőségét, hogy Magyarországon is az euró legyen a fizetőeszköz. Sok politikai és gazdasági szereplő támogatja ezt, előreszaladni azonban nem érdemes: a leendő jegybankelnök nem kötelezte el magát egyértelműen, és a múltból kiindulva az se garantálható, hogy adott lenne a kormányzati szándék.
Van, aki túlaggódja, és van, aki félvállról veszi a ránk leselkedő veszélyeket, legyen szó háborúról, klímakatasztrófáról vagy csak egy kiadós áramszünetről. A kormány háborús veszélyről beszél, de nem tartja fontosnak az ország, az emberek felkészítését váratlan helyzetekre. Vasárus Gábort, a Hun-Ren KRTK Regionális Kutatások Intézete tudományos munkatársát arról kérdeztük, mit lehetne tenni azért, hogy valóban senkit ne érjen készületlenül, ha jönne a baj.
Nevezhetjük árnyék-, vagy hibridháborúnak, minden az összecsapás lehetőségére mutat, Európának pedig fejlesztenie kell a védelmi képességeit, írja a Bloomberg.