Megint egy kis gazdapárt

2 perc

2005.07.05. 22:00

A napraforgót választotta szimbólumául a Szeremley Huba, neves badacsonyi borász nevével fémjelzett új szervezet, a...

A napraforgót választotta szimbólumául a Szeremley Huba, neves badacsonyi borász nevével fémjelzett új szervezet, a Magyar Gazda és Polgárpárt. A rendszerváltáskor félig-meddig hazatelepült Szeremley eddig nem vett részt a nyilvános politikai életben, bár egy időben jó kapcsolatokat ápolt mind a Fidesszel, mind az FKGP-vel. A 2002-es választások előtt vitatott körülmények között megvette a kisgazdák Belgrád rakparti székházát, s a 700 millió forintos vételárból 200 millió forintot egyből a párt rendelkezésére bocsátott. Információink szerint az FKGP jelenlegi vezetése megállapodás közelébe jutott Szeremleyvel arról, hogy a pereskedés (HVG, 2004. november 13.) folytatása helyett értékesítik az ingatlant, s a borász kamatostól visszakapja 200 millió forintját.

Bár korábban Szeremley az FKGP átfazonírozásán is gondolkodott, végül úgy döntött, inkább a június végén megalakult gazdapárt elnöki tisztét vállalja el. Mint a HVG-nek elmondta, Nagyatádi Szabó István örökébe kívánnak lépni, az általa meghirdetett program mutat nekik utat ma is. E választás nem a véletlen műve, hiszen az új pártban Szeremley társelnöke Markó István - egykori MDF-es, majd rövid ideig MIÉP-es politikus -, aki történetesen Nagyatádi egyenes ági leszármazottja. Ő 2001-ben lett a Lányi Zsolt elnökségével alapított Magyar Kisgazda és Polgári Párt alelnöke, majd röviddel később elnöke. A párt a 2002-es országgyűlési választásokon nem indult, ám alelnöke, Hanó Miklós volt kisgazda országgyűlési képviselő próbálkozott, igaz, Fidesz-jelöltként vesztett Karsai Józseffel (MSZP) szemben. A 2002-es önkormányzati választásokon sem mutatott a párt nagy aktivitást, a Győr-Moson-Sopron megyei Kapuváron a MIÉP-pel közösen indult, de eredmény nélkül, Hanónak - aki most a Szeremley-féle szervezet vezetőségi tagja - viszont akkor saját pártja színeiben sikerült bekerülnie a békéscsabai önkormányzatba.

Az új párt hátországát egyes agrárszervezetek jelenthetik, ugyanis Hanó vezeti az ország délkeleti részén aktív Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalmát, míg az ugyancsak a gazdapártot erősítő Sákán Antal a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke. Éppen ezért a Szeremley-csapat első komolyabb bemutatkozó akcióját az augusztus végi, az ország minden tájáról sok gazdát vonzó Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásár idején tartja majd.