Bombariadó a Mammutban
Bombariadó van a budai Mamut bevásárolóközpontban – adta hírül a t-zones.
A t-zones szerint mindenkit az utcára tereltek, a parkolóba sem engednek be senkit.
Bombariadó van a budai Mamut bevásárolóközpontban – adta hírül a t-zones.
A t-zones szerint mindenkit az utcára tereltek, a parkolóba sem engednek be senkit.
Egy ismeretlen telefonáló 21 óra 39 perckor bejelentette, hogy 10 perc múlva bomba robban a Nyugati pályaudvaron - jelentette be Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Nem sokkal egy óra előtt kiürítették a földművelésügyi minisztériumot, ahol éppen folytak a tárgyalások az agrárdemonstrációs képviselők és a földművelésügyi minisztérium vezetői között. Ezalatt folytatódott az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény módosításának általános vitája a parlamentben.
Az átvizsgálásig nem indulhat és nem is érkezhet vonat, továbbá a metró sem áll meg az állomáson.
„A baj a világgal ott kezdődött, amikor ő ironikus lett” – mondja Lucifer az Úrról Esterházy Péter Mercedes Benz című drámájában, amelyet a Vígszínház a Házi Színpadán mutatott be. Az irónia valóban nem veszélytelen, ezt az író maga is megtapasztalta.
Négy nap alatt négyszer volt alkalma nyilatkozni, évet értékelni a miniszterelnöknek, Orbán Viktor ezt négyféleképpen tette meg. Milyen volt az európai, a tanítóbácsis, a rutinból lenyomós és a szerepét komolyan vevő Orbán, és mi volt a közös a négy szerepben?
Még ismeretlen a vevő kiléte, de Jellinek Dániel ingatlanmágnás cégcsoportjának elővásárlási joga volt.
Továbbra is központi téma Ausztria a nemzetközi sajtóban: a Financial Timestól a Süddeutsche Zeitungig többen is foglalkoznak azzal, hogy szélsőjobboldali kancellárja lehet az országnak. Európa védelme szempontjából alapvető, hogy Németország újra felfegyverkezzen, írja Gideon Rachman külpolitikai elemző. Kockázatot jelent, ha Meloni lesz Washington európai “összekötője”, írja a Boomberg. William Hague, egykori brit külügyminiszter szerint az Egyesült Államok ma erősebb, mint valaha. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A 71 éves korában halálos balesetben elhunyt spanyol Isak Andic Ermay vagyonát 4,5 milliárd dollárra becsülik, ennek alapján a Forbes listáján a világ 785. leggazdagabb milliárdosa. Spanyolországban az ötödik, míg Katalóniában az első helyen jegyzik.