Kofi Annan: Szíria vonuljon ki!
Kofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította Szíriát egy televíziós interjúban, hogy áprilisig vonja ki csapatait Libanonból.
Az al-Dzsazíra közölte, hogy pénteken teljes terjedelmében le fogják játszani a beszélgetést, amelyből csütörtökön részleteken közöltek.
Libanon területén 1976 óta állomásoznak szíriai csapatok. Számukat az évek során többször csökkentették, jelenleg 14 ezer főt tesznek ki. Szíria csütörtökön jelezte, hogy szándékában áll kivonni csapatait a szomszédos Libanonból, de nem közölte, mikor. A hivatalos Damaszkusz 2000 óta egyszer sem beszélt kivonulásról, csak a Libanonban állomásozó szíriai csapatok átcsoportosításáról.
Damaszkuszra fokozódó nemzetközi nyomás nehezedik a csapatkivonást illetően azóta, hogy február 14-én robbantásos merénylet végzett Rafik Hariri volt libanoni miniszterelnökkel és mintegy húsz másik emberrel. Haríri a szíriai erők távozását követelők közé tartozott.
Csütörtökön megérkezett Bejrútba a Hariri halálának körülményeit vizsgáló ENSZ-szakértői bizottság, amely a tervek szerint egy hónapon belül elkészíti előzetes jelentését.