Kacsa a pesti U2 koncert híre?
Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban lép fel július 5-én az ír U2 együttes - adta hírül az ausztrál Undercover zenei honlap, ám egyelőre sehonnan nem erősítették meg az információt. Bono és zenekara 1993-ban játszott nálunk legutóbb.
Magyarországon 1993-ban jártak © www.u2.com-Anton Corbijn |
A zenekar jelenleg Dél-Franciaországban próbál, egészen február közepéig, amelyet csak időnként szakítanak meg, hogy részt vegyenek egy-két díjkiosztón. Ami a világkörüli turnéjukat illeti, az MTI az Undercover nevű weboldalon megjelent, kiszivárogtatásnak nevezett információkra hivatkozva közölte, hogy a koncertkörút március elsején Miamiban indul. A hírek szerint az első európai koncertjüket június 1-én tartják Amszterdamban, és a július 2-i bécsi fellépésük után látogatnának el Magyarországra, ahol július 5-én láthatjuk őket.
Szeptember közepétől ismét az észak-amerikaiaknak játszik a U2, majd november második felében már a japánok ismerkedhetnek az új dalaikkal. Végül decemberben Ausztráliában zárul a világkörüli turnéjuk.
A U2 egyszer lépett fel ezidáig Magyarországon, a Zooropa című albumuk megjelenése idején, 1993. július 23-án, a ZooTV című, negyven európai helyszínt érintő turné keretében. A turné koncertjein Bono ördögjelmezben helyi politikusokat hívott fel telefonon a színpadról. A magyarországi provokáció "áldozata" Thürmer Gyula volt.