SZERBIAI FESZÜLTSÉG

1 perc

2004.12.02. 22:00

A Borisz Tadics szerb államfő vezette Demokrata Párt azzal vádolja Vojiszlav Kostunica miniszterelnök Szerbiai...

A Borisz Tadics szerb államfő vezette Demokrata Párt azzal vádolja Vojiszlav Kostunica miniszterelnök Szerbiai Demokrata Pártját (DSS), hogy a "kiskapun át hozza vissza a politikába a Milosevics-rezsim erőit". Hétfőn, az újvidéki önkormányzat alakuló ülésén ugyanis a DSS helyi szervezete - a pártközpont akaratával szembeszállva - koalícióra lépett a háborús bűnökkel vádolt Vojiszlav Seselj Szerb Radikális Pártjával (SRS) és a vele szövetséges, milosevicsi Szerbiai Szocialista Párttal. A döntés gyakorlatilag azt jelenti, hogy Újvidék a radikálisok kezére került, miután két hónapja, az önkormányzati választásokon az ő jelöltjük szerezte meg a polgármesteri széket is. Tadics már korábban figyelmeztetett, hogy véget ér a "békés együttélés" a kormánnyal, ha Kostunicáék lepaktálnak az SRS-sel. A kabinet megbuktatásához Tadics elsősorban a négy pártból álló, kisebbségi - a 250 parlamenti helyből 109-et birtokló - kormánykoalícióban részt vevő, Vuk Draskovics külügyminiszter vezette Szerb Megújhodási Mozgalomra számíthat. A két politikus állítólag már tárgyalt pártjaik esetleges szövetségéről, bár Tadics szerint csak külpolitikai kérdésekről egyeztettek.