Autós bíróüldözés a focipályán
Sajátos autósüldözés zajlott meccs közben egy moldovai focipályán: az egyik csapat elnöke autójával el akarta gázolni a bírót, mert az az ellenfél javára tizenegyest ítélt.
Sajátos autósüldözés zajlott meccs közben egy moldovai focipályán: az egyik csapat elnöke autójával el akarta gázolni a bírót, mert az az ellenfél javára tizenegyest ítélt.
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen egy patinás budai villában.
A Times elemzője szerint most kellene csapást mérni Iránra, mert az leállíthatná Teherán nukleáris programját. Mindkét félnek ártana az USA–Európa-vámháború, írja a Bloomberg. A hírügynökség beszámol arról is, hogy a lengyel kormányfő azt közölte: nem engedik meg, hogy nemkívánatos körök rátegyék a kezüket az ország két fő magán-tévétársaságára. Jóformán időtlen időkig tartott, de az OMV végre eljutott odáig, hogy azonnali hatállyal felmondta a Gazprommal kötött hosszú távú szállítási szerződést, írja a Der Standard. A Time szerint Szíria az orosz terjeszkedési törekvések végének kezdetét jelentheti. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A vidéki felsőoktatási művészeti képzés ugyanannyi lehetőséget rejt magában, mint a fővárosi. Családias légkörről, színvonalas oktatásról és karrierlehetőségekről beszél Lakatos Péter István, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja. Interjú.
Művészettörténeti gyorstalpalóval érnek fel Bódi Kati illusztrátor önképei, amelyeken különböző művészek stílusában festi meg önmagát.
Elaine McCusker, aki jelenleg a konzervatív American Enterprise Institute vezető munkatársa, kollégáival együtt kiszámolta, hogy a következő öt évben mennyibe kerülne az Egyesült Államoknak, ha Ukrajna háborús vereséget szenvedne.