Gyanús bőrönd - kiürítették a pozsonyi repülőteret
A személyzet gyanús bőröndöt talált az utasok poggyásza között, ezért az egész pozsonyi repülőtér kiürítése mellett döntöttek az illetékesek.
A személyzet gyanús bőröndöt talált az utasok poggyásza között, ezért az egész pozsonyi repülőtér kiürítése mellett döntöttek az illetékesek.
Orbán Viktor kampánya a karácsonyi tűzszünetért kudarcot vallott, Putyin orosz elnök nemhogy nem hallgatott rá, de épp karácsonykor indított heves támadássorozatot ukrajnai célpontok ellen. 2024 Krónikája – Világ című sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel, most a szomszédban zajló háborúéit.
A következő amerikai elnök már a hivatalba lépése előtt elárulja, miként akarja felforgatni a világot. Nyomást fejti ki, hogy behódoljanak neki, kényszerít, nagyzási mániába esik. Ez az ember veszélyesebb, mint idáig bármikor – mutat rá Stefan Kornelius, a politikai rovat vezetője.
Gyurcsány Minecraft-szervert hozott létre, mely a nagy érdeklődés miatt összeomlott. A humoristák között felmerül, mi az a Minecraft. Litkai úgy tudja, Hitler írta, de nem, az Mein Kampf. De miért indította el? „Közösségi nyomásra”, idézik a hírt. Elek Peti szerint arról lehet szó, hogy nyugdíjasok tömegei követelték a Minecraft-szervert. Az árnyékkormány után végül is logikus lépés volt egy újabb fiktív világ megalkotása, vonják meg a döntés mérlegét. Egyébként érdemes lenne a politikusokat előbb a Minecraft-világban tesztelni, teszik hozzá, kiderülne, ki mit és mennyit épít.
Csányi Sándornak már csak egy gyermeke van, akinek hazai cégben nincs pozíciója.
A berlini Roma Kulturális Intézetről beszél a Deutsche Wellében Junghaus Tímea igazgató. A Wall Street Journal szerint a romániai és grúziai események mutatják, mire számíthat Európa, ha Putyin nyer Ukrajnában. Aszad sorsa mutatja a Nyugatnak, miként lehet legyőzni Vlagyimir Putyint, írja az Independent szerzője. Kár volna hőstettnek tartani, hogy az OMV végre felmondta a gázszerződést, jelenti ki a Die Presse. A Süddeutsche Zeitung szerint eddig ellentmondásos Donald Tusk mérlege. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Szeretem Magyarországot, mert… Milyen gondolatokat indít el bennük a fenti, befejezetlen mondat? – kérdeztük a matematikus-pszichológus Mérő Lászlótól.