Felülvizsgálják a munkaidőről szóló EU-irányelvet

1 perc

2004.07.07. 13:26

Az Európai Unió a munkaidőről szóló irányelvének felülvizsgálatára készül, a brüsszeli bizottság javaslatát a miniszteri tanács október 10-i ülésén vitatják meg és várhatóan december 7-8-i ülésükön elfogadják a változtatást.

Egy európai bírósági döntés miatt az EU szükségesnek látja a munkaidő fogalmának pontosítását, és az eddigi munkaidő és pihenőidő fogalmak mellé egy harmadik kategóriát is alkalmazni kívánnak – mondta Ladó Mária, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium nemzetközi főigazgatóságának vezetője az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkajogi bizottságának ülésén. Magyarországon a munkaügyi szabályozásban már szerepel egy harmadik kategória, az ügyeleti idő. A formálódó magyar álláspont szerint a harmadik munkaidő-kategória tartalmi megfogalmazását nemzeti szabályozás hatáskörbe kellene adni – fejtette ki a főigazgató.



Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek elnöke elmondta, egyetértenek azzal, hogy a munkajogi kérdések szabályozásában minél nagyobb mértékben érvényesüljenek a nemzeti normák. Szerinte a jelenlegi munkaügyi szabályozás nincs hátrányban az unióéhoz mérve. Felhívta a figyelmet, hogy a változtatás révén, ahol jogharmonizációs kényszer lesz, ott a szociális partnerekkel együttműködve hajtsák végre a szükséges lépéseket.



A munkáltatók a rugalmasabb munkáltatói szabályok alkalmazását szeretnék elérni. A Magyar Iparszövetség szerint a jelenlegi szabályok a kis- és középvállalkozások számára korlátokat jelentenek, a rugalmasabb foglalkoztatási szabályok ezen a helyzeten segíteni tudnának. A munkavállalók egyetértettek a rugalmasabb foglalkoztatási lehetőség bevezetésével. Borsik szerint akkor tudják támogatni ezt, ha a rugalmasabb foglalkoztatásból származó előnyből a munkavállalók is részesednek, és megerősítik a foglalkoztatottak munkajogi védelmét ebben a foglalkoztatási lehetőségben. (MTI)