EU: eltörlik a költségvetési deficitkorlátot
Várhatóan ezentúl nem alkalmazzák a nagyobb deficitre "vetemedő" országok (immár a tagállamok több mint fele) esetében a figyelmeztetést, illetve a tényleges büntetést.
A soros elnök, Hollandia pénzügyminisztere ugyan szigort ígér (például saját maga ellen is, mert a országa is túllépte a három százalékot), de a többiek a belátást hangsúlyozzák. Ezen a véleményen van Silvio Berlusconi is, aki a mai napon személyesen védi „pazarlási vád” alá került országát. Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszternek könnyebb dolga lesz: Magyarország, hat másik újonc és Görögország csak enyhébb „szidásban” részesül a hiánykorlát megsértéséért. "Brüsszel" elfogadja a magyar pénzügyminiszter ígéretét a hiány lassú, de biztos lefaragására.
Az Európai Központi Bank elnöke az egyetlen, aki a korlát szigorú betartására és főleg betartatására hívta fel a figyelmet. Jean-Claude Trichet szerint súlyos hiba volna az úgynevezett stabilitási paktum enyhítése, sőt annak alkalmazását erősíteni kellene.