Mobilposta helyett takarékszövetkezet a kistelepüléseken
Átvállalnák a postahivatalok feladatait a takarékszövetkezetek, amivel elkerülhető lenne, hogy a hatszáz fő alatti lélekszámú településeken mobil postai szolgáltatást vezessenek be.
Eddig 248 kistelepülésen szüntették meg a postahivatalt, ezeken a helyeken már a mobil posta működik. További 218 településen augusztus 31-ig történhet meg a csere. Az érintett 466 település közül 44-ben működik olyan takarékszövetkezeti fiók, amely ügynökként átvállalhatná a postai szolgáltatások elvégzését - mondta Csicsáky Péter, a Takarékbank Rt. vezérigazgatója.
Mivel a helyi önkormányzatok már eddig is számos településen részt vettek a postai szolgáltatásokban, a megszűnő postahivatalok alkalmazottai számára önkormányzati helyiséget biztosítottak, illetve a postai alkalmazottakat saját alkalmazottjukként foglalkoztatják tovább - tette hozzá Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke.
Az összesen 466 megszűnt, vagy a tervek szerint 2004. augusztus 31-ig megszűnő kistérségi postahivatal 75 százaléka 7 megyére koncentrálódik. (MTI)