Megölték a CNN két alkalmazottját Irakban
Egy támadás során megölték a CNN amerikai hírtelevízió két munkatársát Bagdad közelében. Korábban három amerikai katona és két iraki halt meg egy haldíjai robbantásos merényletben.
A másik autóban utazott többek között a televízió iraki tudósítója, Michael Holmes is, aki nem sebesült meg. A merényletről részleteket egyelőre nem közöltek.
Három amerikai katona vesztette életét és egy társuk megsebesült kedden az iraki Haldíja városban elkövetett nagy erejű robbantásos merényletben. Kórházi források két iraki haláláról tudnak - egyikük életét haslövés oltotta ki. Szemtanúk szerint két robbanás történt: az amerikai katonai oszlop elhaladásakor egy Humvee terepjárót talált el, míg a második valamivel később, a többi jármű érkezésekor lépett működésbe. A robbanásokat követően több személygépkocsi kigyulladt, a katonák bennégtek a harci járműben, a többi amerikai katona válogatás nélkül, azonnal tüzelni kezdett.
A Bagdadtól 70 kilométerre nyugatra, a hírhedt szunnita háromszögben fekvő Haldíja településen legutóbb szombaton követtek el robbantásos merényletet, akkor szintén három amerikai katona vesztette életét. (MTI)