Jövőre már tesztelik az elektronikus jelentkezést a felsőoktatásban

1 perc

2003.12.10. 09:44

Az első száz jelentkező elektronikus úton adhatja be felsőoktatási felvételi kérelmét jövőre. Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) így teszteli azt a rendszert, amelyet 2005-től terveznek elindítani.

Az első száz jelentkezővel az OFI szerződést köt, a diákok kapnak egy azonosítót, amellyel január 1-jétől beléphetnek a rendszerbe. A felvételi kérelmet benyújtók emellett kapnak egy bankszámlaszámot is, amelyre a felvételi eljárás díját átutalhatják - mondta el Roberts Éva, az iroda munkatársa.



Az elektronikus jelentkezéskor ugyanúgy tetszőleges számú helyre lehet kérelmet benyújtani, mint a hagyományos módon. Az OFI illetékese az ilyen módon történő jelentkezés előnyei közé sorolta, hogy a kérelmek kitöltésekor nagymértékben csökkenhet a hibalehetőség. Az országos iroda adatai szerint az idén jelentkezők közül minden ötödik hibásan vagy hiányosan töltötte ki az adatlapot, míg korábban 30 százalék feletti hibaarány volt jellemző.



Roberts Éva elmondta, hogy a jelentkezők menüből választhatják ki a kívánt felsőoktatási intézményeket, az egyes szakokat, az érettségit adó középiskola OM azonosítóját. A rendszer nem engedi továbbküldeni a felvételi kérelmet, ha a diák nem töltötte ki azokat az adatokat, amelyeket a jelentkezéskor kötelező feltüntetni.



Az OFI azt tervezi, hogy 2005-től, illetve amikorra a jogi feltételek megteremtődnek, ilyen módon is lehessen felvételi kérelmet benyújtani a felsőoktatási intézményekbe. Azok, akik a hagyományos úton adják be kérelmüket a felvételi jelentkezéséket idén is március 1-én éjfélig kell postára adniuk.



Az „A” jelű törzslapon kell feltüntetni az összes jelentkezési helyet, amelyek bekerülnek a központi adatbázisba. A szakok és intézmények sorrendjével kapcsolatban ajánlott, hogy a diákok azt jelöljék az első helyre, ahová a legjobban szeretnének bekerülni, mert a jelentkezési határidő lejárta után ezen már nem lehet módosítani. Minden, az „A” lapon feltüntetett jelentkezési helyre be kell adni egy „B” lapot is, ezzel jelentkeznek a diákok az adott intézménybe.



A december 15-én megjelenő felvételi tájékoztatóból mintegy 4500 képzés közül választhatnak a továbbtanulni szándékozók. Az eljárás díja nem változik, jelentkezésenként 3000 forint lesz az idén is. (MTI)