Dohányszerű növényből készülhet a mesterséges anyatej
Az anyatejhez akár csak hasonló táplálékot gyártani még a tudomány mai állása mellett is lehetetlen, de újabban sokat ígérő kísérletek folynak.
Az anyatejhez akár csak hasonló táplálékot gyártani még a tudomány mai állása mellett is lehetetlen, de újabban sokat ígérő kísérletek folynak.
Több mint egy évvel azután, hogy letartóztatták az egyik jógaszekta román vezetőjét, Gregorian Bivolarut, szervezetének egy volt tagja elmesélte, őt hogyan hálózták be és használták ki. Nem az ő története az egyetlen, amelyben felbukkan egy magyar szál.
Az egyik legtekintélyesebb német közgazdász, Hans-Werner Sinn megdöbbent Trumptól, de ahogy elnézi, így vannak ezzel a tőkepiaci szereplők is, erre utal a tőzsdei jegyzések mélyrepülése, valamint az dollárárfolyam alakulása is.
Soha még akkora figyelem nem övezte a világban a Grönlandon történteket, mint azóta, hogy Donald Trump bejelentette az igényét az óriási szigetre, ahová elküldte „felderítőként” az alelnökét.
Lehet-e hazafias európai, aki Donald Trumpnak drukkol? Az Olasz Külpolitikai Intézet igazgatója szerint nem, és ezért az európai szélsőjobbnak egyre kevesebb lehetősége lesz a kertelésre.
Az eddig Eviosys Packaging Magyarország Kft. neve Sonoco Metal Packaging Magyarország Kft. lett.
Politikai értelemben a Tisza nem kínál újdonságot, csak új vezetőt. Nem lehet kizárni, hogy a helyi szervezetekből újfajta működés növi ki magát, amelyben a résztvevők kezükbe veszik az irányítást. Egyelőre nem ezt látjuk. Papp Réka Kinga, az Eurozine magazin főszerkesztőjének írása.