Dzsenga-torony emberi testrészekből - Az én hetem Lackfi Jánossal
10 perc
2024.11.24. 16:30
2024.11.24. 18:07
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: láncreakció, dafke, ítéletidő, hóbelevanc, felnégyelős.
Dafke – Elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, volt védelmi minisztere, Joáv Gallant és a Hamász vezetői ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság. Háborús bűnökkel és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják őket a gázai háborúval, illetve 2023. októberi terrortámadással kapcsolatban. Orbán Viktor nem ért egyet a bírósággal, szerinte az elfogatóparancs olaj lehet a tűzre, ezért Magyarország Netanjahu meghívásával fogja demonstrálni álláspontját.
Ítéletidő – Nem véletlenül maradt ki a költségvetés tervezetéből a bírák, ügyészek és velük együtt az igazságügyi alkalmazottak illetményalapjának növelése. Mostanra kiderült, hogy a kormány zsarol, csak akkor ad fizetésemelést, ha a bírósági szervezetek cserébe elfogadnak egy olyan intézményi reformot, amely alapvetően befolyásolná az igazságszolgáltatás függetlenségét Magyarországon.
Hóbelevanc – A péntek reggelre esett kevés hó is nagy galibát okozott országszerte. Sok helyen akadozott a buszközlekedés, a vonatokról nem is beszélve, sok iskolában nem volt fűtés.
Felnégyelős – Horrorisztikus elemekben bővelkedő mese került a 4.-es olvasókönyvbe. A Benedek Elek gyűjtésében szereplő Világszép Ilonkában felnégyelés és szemkivájás is van. Sok szülő panaszkodik, szerintük nem egy ilyen szöveggel kellene illusztrálni a népmesék jellegzetességeit.
Itt állok egy ismeretlen városban, az éjszaka kellős közepén. A színház ajtaja zárva, nyilván be van riasztva az épület. És odabenn a mobilom. Abban pedig egy csepeli telefonszám, egy ismerősé, aki ma éjszakára szállást adott volna nekem.
Már ha egyáltalán ott van a mobilom. Csak ott lehet. Emlékszem, még lenémítottam az előadás kezdetén. Kamaradráma. Jó gondolkodtatós darab volt, szeretem az ilyeneket. Azért is jöttem fel tűzön-vízen át, hogy megnézzem, annyira áradoztak róla a színházi csoportban. Még nagyon szigorú arcoktól, Zsofkától meg Kicsilánytól meg Papafejtől is nyolcas osztályzatot kapott. Na, az ilyen élmény, az kell nekem, mint egy falat kenyér.
A munkahelyemen szénné unom magam, bár az jó benne, hogy tisztességesen fizetnek, és nem kel túlzottan megerőltetnem magamat. Tipókat csinálunk szállodáknak meg éttermeknek. Semmi váratlan, csupa megnyugtató kép és színpárosírtás. Klasszikus betűtípusok, csak a gyerekmenükhöz használunk valami játékosat. Minden partnerünk olyan látszatot akar kialakítani magáról, mintha kábé ezer éve létezne, és minden kuncsaftja maximálisan elégedetten távozott volna tőle. Sehol egy ágy alatt felejtett papírzsepi vagy egy ragacsos villa a vacsoránál. Kifogástalan ajánlatok, wellness-frissesség, csupa vidám gyerekprogram, a közeli golfpálya megtekintése, biciklikölcsönzés, tartalmas menü, gazdag svédasztalos reggeli, nagymosoooly! Tény, ami tény, ez felettébb megnyugtató, ám annál egyhangúbb világ. Orvosoknak, mérnököknek való. Meg mondjuk ügyvédeknek. Azért megnézném, ahogy az ítéletidő meg a feltételekhez kötött illetmények kapcsán talárban tüntetnek az utcán a bírák!
Oké, mindegy, ez a munkám. Nem várható el, hogy olyan videók kerüljenek ki a honlapokra, melyben a szállodaigazgató a mosodában gyömöszöli a szobalányokat, vagy amelyen a szakács dühében beleköp a levesbe, ha sokat akadékoskodik a kedves vendég…
Ezért szeretem ezeket a gubancos drámákat, van bennük kakaó, a csontvelőmig borzongok vagy kisírom a szememet, és sokszor még nevetni is lehet emberi bénázásainkon. Szeretem, hogy a színház nem vegytiszta, mint a mozi. Egy filmben csak azt látod és hallod, amire a rendező meg a hangmérnök hosszú vacillálás után áldását adja. Az ágak úgy roppannak a talpak alatt, ahogy azt a zörejező felveszi, a zihálások, hüppögések, az esőhangok, a csörömpölő ablaküveg, a kotkodácsoló tyúkok, mindez decibelre ki van mérve, háttérzenével ellátva, semmi meglepetés. Persze ettől még mozgatja az agyamat, de a színházban különösen utazok arra, hogy begyűjtsem a nemszándékos elemeket. A fröcskölő nyálat, izzadságot. Az elfulladó szavakat. A szuszogást, gyomorkorgást. Még a vér surrogását is hallani vélem az erekben. Parazita módjára behatolok a színész testébe, és raftingolok egyet a vénáin, árral szemben. Hasítom a habos, vörös folyadékot, melyet felkorbácsol a játék izgalma és indulata. Itt eleven emberek húsukat-vérüket adják, hogy életre keltsenek valamit. Mintha dzsenga-tornyot építenénk testrészekből. Ez megismételhetetlen élmény. A következő előadás tuti nem ilyen lesz. Máshol botlik meg és máshogy esik el, akit megütnek. Más szögből látod a csókot. Több vagy kevesebb könnyet sír a kétségbeesett anya.