Huszonévesen egy karácsonyeste tudta meg, hogy örökbefogadott gyerek, aztán színházi darabot írt ebből Szalontay Tünde

HVG: Huszonévesen bizonyosodott meg arról, hogy a szülei nem a vér szerintiek, csecsemőként fogadták örökbe. Ettől a pillanattól az élettörténetéről írt, a Született: Wágner Emese című darab bemutatójáig további évtizedek teltek el. Melyek voltak ennek a hosszú útnak az állomásai?

Szalontay Tünde: Huszonöt voltam, igen. És olyan tízévesforma, amikor a nevelőanyám egyszer elszólta magát – ez a darab egyik jelenete is –, de a nevelőapám határozottan tagadott, én pedig gyerekként neki akartam hinni. „Te nem is vagy az igazi unokatestvérünk” – ez is elhangzott rokonlátogatóban. Mindig éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel körülöttem. Mégis csak felnőttként tudtam meg, hogy háromnapos koromban a szülőanyám nélkülem távozott a kórházból, fél év múltán onnan fogadtak örökbe. Életem első élménye az elhagyatás, a megtagadás volt. Akik aztán magukhoz vettek, titkolóztak, eljátszották a szüleim szerepét, így utólag, milyen érdekes, rögtön, akaratlanul egy színjátékba csöppentem.

HVG: A darabot az ön kérdései nyitják és az anya válaszai zárják. Ezek valós tényeken alapulnak, tényleg ez és így történt a szülőanyjával?

Sz. T. : Igen, ez és így.

Ez a csupasz, nyers „kérdezek-felelj” lett az előadás alappillére.

Anyámat fiatalon megkörnyékezte a főnöke, egy családos ember, majd az egész terhesség-szülés-gyerek históriát titokban kellett tartani. A biológiai apám úgy élte le az életét, mintha mi sem történt volna. Akkoriban ez volt a normális: amiről nem beszélünk, az nincs. A szégyen és a titok lett az örökségem, és úgy éreztem, belepusztulok, ha nem töröm meg ezt az ördögi kört, egyetlen választásom az volt, hogy szembesítsem magamat a valósággal.

Szalontay Tünde színész

Reviczky Zsolt

HVG: Mindezt nehezen lehetett volna elviselni humor nélkül.

Sz. T. : Ahol lehetett, a darabba is belecsempésztük a humort. Így az előadás egyik legszórakoztatóbb jelenete, amikor ismeretlenül felhívom, majd ténylegesen megtalálom a szülőanyámat. A groteszk talán a találóbb jelző, a nézőkből egyszerre vált ki döbbenetet és felszabadult nevetést. Azzal is eltartom magamtól-tőlük, hogy ebben a jelenetben olaszul beszélek, merthogy tényleg egy olasz kolléganőm bumlizott el akkor velem Borsodba.