Jakus Ibolya: Tiborcz panasza
3 perc
2024.10.24. 06:00
„Ott van a haza, hol a haszon – s miért ne húzzam azt?” – a középkori Magyarországon játszódó Bánk bán szállóigéje az Or bán című kortárs drámában is megállja a helyét, mondhatni kiköpött nemzeti nagystratégia. Persze változnak az idők és a szereplők, aki száz- meg százezret rabolt, az ma milliárdokat, Tiborcz pedig megfogta az Isten lányát, így legfeljebb magának tehet panaszt. Fülszöveg – az e heti HVG ajánlója.
Címlapsztorinkból kiderül, hogy nincs a teremtésben vesztes, csak némi veszteség, a kormányfő vejének 135 cége közül 62 ráfizetéses. Az ebül szerzett hajdani főúri kastélyokba, patinás történelmi épületekbe hiába ömlöttek az állami-baráti hitelmilliárdok, még erős hátszéllel is csak negatív eredményt képesek produkálni. Ám még mielőtt bárki megsajnálná a Svájcban hotelguruvá képzett Orbán Ráhel férjét, megnyugtatjuk: a cégbirodalom készen kapott elemeinek évi több tízmilliárdos nyeresége mellett aprópénz csupán a rongyrázó luxusjátszótér vesztesége.
A Tiborcz-univerzum tíz éve kezdett tágulni, amikor az Elios robbantott a közvilágítási közbeszerzéseken. A sötétségbe borított települések cikkünk szerint némi helyi tuningolás után megbékéltek az új lámpákkal, és örülnek a „korszerűsítéssel” megspórolható pár millió forintnak, miközben az adófizetők milliárdjai bánták a korrupciógyanús ügyletet. Tiborcz egyébként 27-28 éves volt az Elios első (tíz)milliárdjai idején, egy átlagos magyar fiatal éppen ennyi idős koráig kénytelen a mamahotel vendégszeretetét élvezni – az alacsony bérek és a magas ingatlanárak csapdájáról a Ténytárban közlünk adatokat.
A magyarok zöme nem képes kivédeni az infláció és a kormányzati sarcok hajtotta élelmiszer-drágulást sem, az elhibázott gazdaságpolitika miatt a lakosság folyamatosan szegényedik.
Gazdaság rovatunk elemzésében sovány vigaszként idézzük egy szlovák hipermarketlánc magyaroknak szóló hirdetését, amelyben kis utazással nagy spórolást kínál az átruccanó vásárlóknak.
A nagy utazásoknál viszont a pénz nem számít. Magyarország rovatunkban kiszámítottuk, hogy tavaly nyár óta több mint 800 millió forintba kerültek Orbán Viktor és kíséretének külföldi portyázásai, amelyek sok esetben önmagukban megkérdőjelezik a nyugati szövetségi rendszert, amelyhez tartozunk.
A rovat másik cikke a XXI. Század Intézetbe kalauzol, ahol dúl a középkor: amikor éppen nem Magyar Péter ágyékáról, akkor arról szakértenek, hogy Magyarország nyugati orientációját keletire kellene változtatni. Igazán megijedni persze akkor kell, ha Putyin nyomdokain haladva Orbán is ellátogat Phenjanba, amely lassan a Kreml első számú szövetségese lesz.
A csodálatos barátság taglalása mellett Világ rovatunkban arról is beszámolunk, hogyan akar az orosz elnök az Észak-Koreánál szalonképesebb országokból Nyugat-ellenes blokkot toborozni a gazdasági szuverenitás zászlaja alatt.
De mit tudnak majd a diákok a Bánk bánról, ’56-ról, szövetségi rendszerekről, vagy éppen Galileiről, ha napközis tanerőből gyorstalpalón átképzett tanárok tanítják őket? Merthogy cikkünk szerint ilyen képzési trükkökkel próbálja a kormány enyhíteni a pedagógushiányt és kozmetikázni a felvételi statisztikákat. Mi mindenesetre ezen a héten is próbáljuk oltani a tudásszomjat. Szellem rovatunkban az Örkény Színház bemutatója kapcsán a nem épp jellembajnokként ábrázolt reneszánsz csillagászról mesélünk, a Véleményekben Parászka Boróka felvázolja, mit hisz el a politikusoknak ’56-ról a polgár, ha van benne életösztön, Tóta W. Árpád pedig a Fideszen belüli erjedésen, a buborékok táncán élcelődik. Ha pezsgő lesz belőle, erre akár koccinthatunk is!