Négy éve ígéri a kormány, hogy jövőre már tényleg jobb lesz

6 perc

2024.10.18. 09:00

2024.10.18. 10:56

Most épp 2025-re ígérte Orbán Viktor a robbanásszerű növekedést, amit tavaly ilyenkor még 2024-re jósoltak a kormánypártiak. Összegyűjtöttük az elmúlt évek nagy ígéreteit, és azt kaptuk: az esetek háromnegyedében lett rosszabb a valóság, mint amit a politikusok előre jeleztek.

„Összeraktuk az akciótervet, amivel Magyarországnak új lendületet fogunk adni. A gazdasági semlegesség 3-6 százalékos gazdasági növekedést fog jelenteni. Ez a mostani negyedévben még nem fog jelentkezni, azonban 2025 elején robbanásszerű növekedés várható.” Ezt mondta Orbán Viktor a múlt pénteki rádióbeszédében – és aki rendszeresen hallgatja a politikusok ígéreteit, az már meg sem lepődik azon, hogy már megint arról van szó, majd jövőre jobb lesz.

A nagy ígéretekből már korábban sem volt hiány. Emlékezetes, amikor 2011 elején az évértékelő beszédében a miniszterelnök azt mondta: 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulásé, 2012 az elrugaszkodásé lesz, 2013 az emelkedésé, 2014 pedig a gyarapodásé.

És persze felejthetetlen az akkor még Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium ábrája:

Ilyen jövőképet vázolt enyhén lemaradt grafikai megoldásokkal a Széll Kálmán Terv
2010-2014.kormany.hu

Láttuk, mi történt, 2012-re visszasüllyedtünk recesszióba, és 2014-re sikerült visszavinni a GDP-t a 2008-as szintre. Utána jöttek a nagyrészt EU-pénzből és az alacsony kamatokból finanszírozott növekedés évei, amelynek a végén, 2020. március 10-én, egyetlen nappal a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet kihirdetése előtt Orbán levonta a tanulságot:

A magyar különleges nemzet, és az utolsó tíz évben elért dolgok érvként kell, hogy szolgáljanak az újabb sikerekhez.

Utólag visszagondolva nagyon érdekes, hogy az elmúlt évek közül 2019 volt az, amikor nemcsak sikerpropagandát hallottunk, hanem kormánypárti politikusok is arról beszéltek, hogy válság közelíthet. És az, hogy óvatosságra intsék az embereket, egészen jó ötlet volt tőlük.