Peter Wohlleben erdész, író: A fák között is létezik olyasmi, mint a barátság

HVG: Egy interjúban pár éve fontosnak tartotta kijelenteni, hogy nem ölel meg fákat és nem beszél a fákkal. Ezzel tisztázódott a helyzet?

Peter Wohlleben: Igen. Persze hozzáérek fákhoz, de ritkán ölelem át őket, és egyébként sem hiszem, hogy kommunikálni tudnánk a fákkal. Sokkal lassabbak, mint mi, és másképp kommunikálnak, akár folyadékok kibocsátásával. Például a gyökerek váladéka alapján a közelben állók felismerik a rokonaikat. A magam részéről szeretném, ha tudnánk kommunikálni a fákkal, izgalmas lenne, de nem hiszem, hogy belátható időn belül ez lehetséges lenne.

HVG: De ha mégis tudnának beszélni a fák, mit mondanának önnek, és ön mit adna tovább nekünk?

P. W: : Azt hiszem, a fák aligha a mi világunkról beszélnének, hanem az övékről. A legtöbb embernek, ha öreg fákra tekint, az jár a fejében: mi mindent megéltek ezek – és közben az emberi történelemre gondol. A fákat viszont az érdekli, mi zajlik a szomszédságukban, milyen idegen fajok jelennek meg, mit csinálnak a gombák. Engedi-e az időjárás, hogy jól fotoszintetizáljanak, tudnak-e tartalékokat gyűjteni télre?

HVG: Ön sokat ír arról, ahogyan a fák kommunikálnak. Mit mondanak?

P. W: : Erről tudományos adatok is vannak.

A legtöbbet arról tudunk, ahogyan a veszélyeket elhárítják.

Ha például hernyók támadnak meg egy tölgyet, a fa illatanyagokkal „hív” madarakat, amelyek aztán leeszik a hernyókat a levelekről. Szóval a fák állatokkal is tudnak kommunikálni. Azért a segélyhívásokat lehet a legjobban vizsgálni, mert ott kimutatható az ok és a hatás. De ha a fák egyszerűen jól érzik magukat, és úgy kommunikálnak, akkor nem adódik olyan reakció, amelyet a kutatók igazolni tudnak.

HVG: Térjünk vissza arra, hogy ha tudna beszélni a fákkal, mi lenne a legfontosabb, amit tolmácsolna.