"Gondolj bele, milyen érzés, amikor a régi szomszéd benyit a házadba, de fegyverrel a kezében” – riport Csernobilból
14 perc
2024.08.31. 05:00
2024.08.31. 12:20
Átvészelte a világ legnagyobb atomerőmű-katasztrófáját, az Ukrajna ellen indított orosz offenzíva egyik első célpontja volt, mégis megy tovább az élet Csernobilban. Kik és hogyan laknak itt, mi történik az erőműben és mit lehet enni ebédre? – ezekre voltunk kíváncsiak, amikor autóval nekivágtunk a Kijevből egy Budapest–Balaton távolságra lévő, 130 kilométeres útnak.
Azoknak, akik itt dolgoznak, fontos a tudat, hogy nemcsak Ukrajna, de az egész világ biztonságáért is aktívan tesznek, akik visszaköltöztek, azok ismét otthonukként tekintenek rá – hallottuk Csernobilban. Az atomerőmű környéke, amelyet egykor sűrűn látogattak a katasztrófaturisták, a háború kitörése óta ismét látogatóktól elzárt terület. Csak a katonák, az itt dolgozók és a sajtó azon munkatársai előtt emelkedik fel a sorompó, akiknek az ukrán védelmi minisztérium ezt megengedi.
Tiltott zóna
Az út Kijevből Csernobilba majd három óra. Nekünk valamivel több, mivel kitérőt teszünk a napos kertváros képét mutató Bucsába. Még elképzelni is borzalmas azt a mészárlást, ami alig két éve itt történt. A települést azóta újjáépítették. Andrijivkában és Borodjankában azonban még háborús mementóként magasodnak az oroszok által szétbombázott lakóházak. Az egyik szétlőtt ház oldalán feltűnik Banksy tornászlányt ábrázoló falfestménye is, a főterén Tarasz Sevcsenko ukrán költő szobrának homlokán tátongó lyuk az orosz katonák hátrahagyott kézjegye.
Azt, hogy a csernobili övezete határa érkeztünk, eltéveszteni sem lehet: „szovjet stílusú” fal és katonai ellenőrzőpont jelzi a zóna kezdetét. A betonút, amin haladunk az egyetlen, ami érintetlen maradt az övezet 17 útjából. Kisvártatva feltűnnek előttünk a szétbombázott hidak, amiket éppen újraépítenek.
“Ezeket, biztonsági okok miatt tilos fényképezni” – szól a figyelmeztetés. Idegenvezetőnk megértésünket kérve azt is közli, hogy kifelé megnézik majd a telefonunkon és kameráinkon lévő fotókat, mert van, amelynek megosztása veszélyeztetheti az ukránok biztonságát.
Sűrű erdők mellett haladunk tovább. A fák között épületek bukkannak elő, többemeletes, kissé megkopott munkásszállók, az ablakokban emberek, az utcán szabadnapos katonák sétálnak vagy kocognak, mintha csak békeidő lenne. „Ez lenne a főtér” – mondja idegenvezetőnk, Okszana. Olyan, mint egy kisváros egy meleg nyári délutánon.
Az övezet központja Csernobil, az egyetlen még lakott város a tiltott zónában. Utóbbi az erőmű 30 kilométeres vonzáskörzetét foglalja magába, kiterjedése közel 2600 négyzetkilométer, zömében a természet által uralt-visszahódított területtel.
Csernobilból az 1986-ban bekövetkezett katasztrófa nyomán 150 ezer embert kellett kitelepíteni, a város azonban ma ismét élettel teli. Az erőmű már részlegesen sem működik – a legtovább működő 3-as számú reaktort 2000 decemberében kapcsolták le. A világ legsúlyosabb atomerőmű-katasztrófájának helyszíne azonban folyamatos karbantartást igényel. Bár a felrobbant 4-es reaktort először betonszarkofággal zárták le, 2016-ban pedig egy új acélszarkofágot csúsztattak fölé, a jelentősen csökkent sugárzás ellenére a veszély nem hárult el. Utóbbit a csernobili központi állomásról a nap 24 órájában figyelik, mérik, elemzik.
Vigyázó szemek
A központban a dolgozók kéthetente váltják egymást, többszintes munkásszállókban laknak Csernobilban, majd hazautaznak a családjukhoz. Legtöbben Szlavuticsban élnek. Ide az orosz megszállás előtt, Fehéroroszországon át nagyjából 45 perc volt eljutni, a háború óta azonban hatalmas kerülőt kell tenniük az ingázóknak, ami 6 órába is beletelik. 4800 ember dolgozik tíz létesítményben, amelyet az Ukrán Állami Ügynökség a Zárt Övezetek Kezeléséért (SAUEZM) üzemeltet. A zárt övezetben egyszerre 1500-an tartózkodhatnak.