Az EU-átlag két és félszerese a hazai halálos vasúti balesetek száma a vonalak hosszához viszonyítva
Egész Európában nő a vasúti balesetek száma 2020 óta. Magyarország idei adatai drámai mértékűnek mondható emelkedést mutatnak. HVG-Ténytár.
Néhány napja részletes statisztikában közölte a magyarországi vasúti balesetek számát a MÁV, miután az utóbbi időben több gázolás is történt. Ahogy az állami vasúttársaság adataiból kiderül, nem csupán az elmúlt hetekben nőtt meg a balesetek száma, hanem egész évben jelentősen több szerencsétlenség történt, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az idén eddig 47 baleset volt vasúti átjárókban, csaknem másfélszer annyi, mint 2023-ban. Ebben az évben a balesetek kimenetele is súlyosabb volt: tíz ember vesztette életét, míg tavaly ilyenkor egy.
Ijesztő, hogy a vasúti átjárós balesetek majdnem kétharmada félsorompóval vagy fénysorompóval biztosított helyen történt.