Se brutális komód, se könyvespolc, se art deco – felülíródnak a lakberendezési hagyományok

Az 1850-es években készült, stabil szerkezetű, háromfiókos komód keresi, de nem találja a gazdáját. Pedig az eladója – aki örökségként jutott a szakértő által is megvizsgált és értékesnek talált bútorhoz – nem is kér érte sokat. Már 50 ezer forintért is odaadná – ennyiért még egy kisebb, ruhatárolásra szolgáló új bútort sem lehet kapni. Hogy mégsem tolonganak az érdeklődők, annak egyszerű a magyarázata. A pár apró javítanivalóért (lepattant sarkok kiegészítése, zsanérok cseréje, lakkozás) a mai anyag- és munkadíjak mellett annyit kérne az asztalos – nem beszélve a bútor oda-vissza szállításának költségéről –, hogy veszteségesre jönne ki a felújítás utáni eladás.

Sokan járnak hasonló cipőben. A szülők, nagyszülők bútorai, még ha állapotuk esetleg kifogástalan is, „kilógnak” a mai otthonok zöméből – magyarázta a HVG-nek több megkérdezett szakértő, hozzátéve: ezen a „kortárs szemléletet jelentő” szűrőn sokszor nemcsak a több száz éves muzeális darabok nem képesek átmenni, de megesik, hogy még a jó állapotú, 30-40 éve gyártott szekrények, asztalok is a lomiban végzik. Pedig még húsz éve is nagy kereslet mutatkozott például a kispolgári miliőt, békét, nyugalmat árasztó biedermeier – vagy azt utánzó – bútorok iránt. A mai, letisztultabb lakások amatőr és profi berendezői azonban köszönik, de nem kérnek az efféle portékákból.

Ha az online térben fel is kerülnek ilyen darabok a használtbútor-hirdetési felületekre, a feladó gyakran azzal szembesül, hogy a közzétett fotó és a leírás csak apropóként szolgál az érdeklődőknek arra, hogy feltegyék a kérdést: nem akadt-e néhány kisebb tárgy is a felszámolandó hagyatékban. A különféle vázák, kancsók, étkészletek, régi képeslapok és más „ezer apró cikk” iránt ugyanis hatalmas az érdeklődés – egy-egy ilyen kiegészítővel még azok is szívesen feldobják a lakásukat, akik egy koros bútormatuzsálemet nem szeretnének kerülgetni.