Egri Viktor: Igazából Vidnyánszky Attila is lezuhant a díszletről
Nem tudhatjuk az árnyalatokat, de Vidnyánszky vademberesedése egy küzdelem felszíne, amiért sajnálni és megvetni egyaránt lehet, és mindkettő tovább nyomorítja. Vannak világok, amelyek feje tetejére állítanak mindent. Ilyenkor előfordul, hogy valaki rakéta sebességgel látszik felemelkedni, és csak akkor jön rá, hogy igazából már régóta zuhant, amikor becsapódik. Vélemény.
Most már tisztán látszik, hogy igazából Vidnyánszky Attila is lezuhant a díszletről, ő is összetörte magát, és ő maga is maradandó, súlyos sérüléseket szenvedett. Legalábbis, ha a Shakespeare által megírt nagy egészvilág-színházra gondolunk, az ő földbe csapódásáról és azt követő egyre reménytelenebb lábra állási kísérleteiről szóló történet zajlik a világ színpadán.
Kétségtelen, hogy miképp a rendezők, gondolkodók (szerencsés esetben nagy az átfedés) is mást-mást látnak bele egy-egy szövegkönyvbe, úgy az élet eseményei is különböző síkokban értelmezhetők, s az áldozatok is adottak, testi és lelki értelemben is: két színész – akik nemcsak úgy színészek, ahogy mindannyian azok vagyunk, hanem hivatásszerűen is – karrierje és élete megbicsaklott, egészsége veszélybe került. Nekik mindenképpen gyógyulást, a teljes fizikai és mentális egyensúly megtalálását kívánja mindenki.
De a drámák nem mindig és nem feltétlenül az áldozatokról szólnak, gyakran a túlélők, a tettesek a halálnál is súlyosabb élettani helyzetbe kerülnek, rég leállt szívvel kell tovább létezniük, a földi pokol jut nekik osztályrészül. Ezekben az esetekben egy mélyen, először emberi, majd ördögi dráma, egy átváltozás-történet, egy szőrös-zilált lélekbábbá alakulás, sápadt, inszomniás, vérszomjas denevérpillangóvá vedlés zajlik.