Megosztjuk egymással a világot és az érte érzett felelősséget – Yoko Ono-kiállításon jártunk a Tate Modernben

„Mélyértelmű ez?”

– kérdezte talányosan John Lennon 1964-ben megjelent karcsú kötetéről az előszóban a zenésztárs Paul McCartney. A magyar piacon kétnyelvű kiadásban megjelent könyv Lennon ceruzarajzait és rövid szövegeit tartalmazza, de nem zenékre írt verseket, hanem abszurdokat. Olyan egy- és többperceseket, amelyek humorát elgépelt vagy félreírt, hasonló hangzású szavak és meghökkentő fordulatok adják. Például az ilyenek: „A Faunázás régi hagyománya lassan ámde lassan ismét felébred és térd lódít Liddypoolban.” (Hideg János fordítása.) A kötetet 1995-ben a Háttér Kiadó Ad Absurdum Könyvek sorozatcímmel jelentette meg, angol címe John Lennon in his own write, azaz John Lennon a saját írásában, a magyar pedig Kövér dudor Eric Hearble fején. Utóbbi az egyik szösszenet címe, amelyben a főhős és puklija jól elbeszélget, egészen összenőnek – a szomorú végkifejletig: „Így esett, hogy Eric Hearble elvesztette állását, ahol rokkantakat tanított táncolni.”

Abban az évben, amikor John Lennon szavakkal kísérletezett, Yoko Ono megjelentette Grapefruit című kötetét, amelyben rajzokat és művek létrehozására vonatkozó utasításokat közölt. Például efféle instrukciókat: „Küldd el a hold illatát!” vagy „Komponálj zenét a hangolásból!” Olykor ennél bonyolultabb és mélyebb értelmű szövegecskéket is: „Ahelyett, hogy beszereznél egy tükröt / keríts egy személyt. / Nézz bele. / Használj különböző embereket. / Öreget, fiatalt, kövéret, kicsit stb.” A Grapefruitot időről időre újra kiadták, és ma már a koncept art egyik első darabjaként tartják számon. Csakúgy, mint azt a szintén 1964-es produkciót, amelyben a 31 éves Ono a kiotói koncertterem színpadán ül tipikus japán testtartásban, rezzenéstelen arccal, a nézők egyesével odamennek hozzá, és legértékesebb ruhájáról kisebb-nagyobb darabokat vágnak le ollóval. A később különböző változatokban többször is megismételt Vágott darabok (angol címén Cut Pieces) idővel feminista árnyalatot is kapott, ő maga pedig így kommentálta: „Jöttek az emberek, és levágták azokat a darabokat, amelyeket nem szerettek bennem. Végül csak a bennem lévő kő maradt belőlem, de ők még mindig elégedetlenek voltak, és azt is tudni akarták, mi van a kőben.”

„Yoko Ono a korai koncept art, a részvételi művészet, a film és a performance egyik úttörője, ünnepelt muzsikus, a világbéke félelmetes harcosa”

– így jellemzi őt a londoni Tate Modern, amely Az értelem zenéje című életmű-kiállítással tiszteleg előtte.