"Kék a tenger, Isten hullámzó tenyere" – Parti Nagy Lajos utoljára Az én hetemben
6 perc
2024.06.30. 17:00
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Az ezzel a tárcával búcsúzó Parti Nagy Lajosnak most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: pánik, kerékkötő, kapufa, pont, dühöngő.
Kerékkötő – Orbán Viktor sorra ígért vétókat az Európai Unióban, aztán mindig rá kell eszmélnie, valójában mekkora is az ő ereje. Most például Magyarország az uniós csúcsvezetők, elsősorban Ursula von der Leyen megválasztását ellenezte hevesen, ám végül egyedül maradt, és átléptek rajta.
Kapufa – majdnem megvolt a továbbjutás a magyar válogatottnak, miután a 100. percben győztes gólt szerzett Skócia ellen. Aztán kiderült, hogy ez kevés volt.
Pont – lezárult a heteken át tartó vita a főpolgármesteri választás végeredményéről, döntött a Kúria, nincs több újraszámlálás, se újraszavazás Budapesten, Karácsony Gergely nyert.
Dühöngő – Magyar Péter indulatosan reagált arra, amikor állítólag videóra vették bulizását egy belvárosi bárban, ahonnan ezek után kitették, majd folytatta harcát az utcán. Az ügyből végül rendőrségi eljárás lett, Magyar pedig nekiment az esetről író lapok egy részének.
Éppúgy múlik és telik a mindigmás, éppúgy pusmorognak egymással a hullámok, a bólogató halászcsónakok,
éppúgy úsznak be a látóterembe és tűnnek ki onnan a távoli nagy hajók és a kisebb-nagyobb közeli hajócskák, mint 16 éve, mikor először voltunk Korculán. Tárgyam tehát adja magát, sőt kapóra jön, nincs látvány, nincs fenomén, ami alkalmasabb lenne egy öt éves széria befejezésére, mint a tenger.
Közelebbről az Adriai tenger, ami Braudel, a nagy francia történész szerint csupán egy öble a Földközi-tengernek, mely maga is, hát, közepes melléktenger, legyen bár viszonylag hosszú, múltjára nézve pedig igen gazdag. E tenger horvát oldala hatezer kilométernyi vízpart, páratlan kőcsipkézet, cakkanália, beleértve a zátonyokat, szigeteket, köztük Korcula szigetét, s a kisebb-nagyobb sziklás öblöket, például a szeszélyes alakú brnai öblöt, ahonnét, az öböl két ága közti félsziget egyik teraszáról van szerencsénk nézni a vizet.
Hogy az elmúlt héten ezen a búcsútárcán járt volna az eszem, nem mondanám. Persze ott volt a látóterem peremén — a tenger és a nyár mint látótér–, hogy meg kell írnom, amihez, így szokott ez lenni, nem igazán fűlik a fogam. Aztán megírom, lassabban mint kéne, s vasárnap estére, mire elküldöm, nem bánom, hogy megírtam. Ha nincs Nagy Iván Zsoltnak 2019 őszén ez a teherbíró, hosszútávú ötlete (amiért itt is köszönet jár), úgy ez a kötetnyi tárca, publicisztika, kispróza, “elegyes írás”, nem született volna meg, legalábbis nem így. Hogy az igen tisztelt kollegáim, akik folytatják a sorozatot, miként vannak ezzel, nem tudom. Az a gyanúm, pont úgy, ahogy én.