Sean Scully: A művészet hatalma nem azt jelenti, hogy a művészek meg tudnak akadályozni egy háborút

HVG: Nagyobb kiállításaik után a művészek gyakran lepik meg a múzeumokat egy-egy munkájukkal, az ön mostani adománya azonban túlmutat a szokásos gesztuson. Mi rejlik e nagyvonalú lépése mögött?

Sean Scully: Először is: nem magamnak festek, hanem – lehet, hogy ezek nagy szavak – a világnak, az embereknek. Azt szeretném, hogy a munkáim láthatók legyenek. Úgy gondolom – és ebben benne van az egész világképem, a múltam, az életutamban gyökerező társadalmi, szociális érzékenységem –, hogy a művészeknek támogatniuk kell a múzeumokat. Emellett van egy sokkal konkrétabb ok is: nagyon szeretem Magyarországot, amihez magyar származású feleségem révén szoros családi szálak is fűznek. A családom tehát félig magyar, pontosabban ír-magyar, a fiam ereiben magyar vér is csörgedez. És van ennek a történetnek szélesebb háttere is: mély rokonszenvet érzek azon országok iránt, amelyekkel a történelem igazságtalanul bánt. Szeretem az ilyen helyeket, könnyen tudok azonosulni velük. A gyengék, a bántalmazottak iránti rokonszenvem saját megélt sorsomban, gyerekkorom nehéz körülményeiben gyökerezik. Nem lenne teljes az adomány hátterének felvázolása, ha nem említeném meg azt az együttműködést, ami Baán Lászlóval, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójával és a tárlat nagyszerű kurátorával, Fehér Dáviddal kialakult, és ami a kiállítás óta tovább erősödött.

HVG: Hogyan választotta ki a műveket, amelyek most már a Szépművészeti Múzeum gyűjteményét gyarapítják?