Köves Pál: Zidane gondoskodott róla, hogy Franciaország-drukker legyek
A futball a világ közös nyelve, de vannak, akik jobban beszélik. Életem meccse, az 1998-as vb-döntő óta a francia válogatott áll közel a szívemhez.
A drukkerség nem öröklődik, választják. Lehet, hogy már a családban eldől, ki melyik oldalra áll. De mi van, ha a család nem egységes, esetleg valaki több csapatnak is szurkol?
Lehet, hogy a családi kötelékek nem elég erősek, esetleg elszakadnak, és más közösségben dől el a futballidentitás.
Drukkoljak a Pécsi Dózsának, mert életem első élőben látott meccsén – ha nem csal az emlékezetem – Dunai I. János ollózós gólt lőtt? Vagy az MTK-nak – életem második élő meccse ki ellen is? –, mert a nagyszülők barátja megajándékozott az Orth és társai című kötettel (sajnos elkallódott), és a lelátón szerzett bele egy autogramot Molnár Gyuri bácsitól, az MTK 100 évvel ezelőtti legendás csatársorának – Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny – oszlopos tagjától?
Miért nem lettem Újpest-drukker, mint sok kortársam, amikor a csapatválasztás szempontjából legérzékenyebb koromban a Dózsa sorozatban hét bajnokságot nyert?