„Az első, amit mondani tudtam neki, hogy ne essen pánikba” – így jött világra a szívátültetett magyar édesanya gyermeke
Mit történik akkor, ha egy fiatal, szívátültetett nő gyermeket szeretne? Van-e lehetőség a mai magyar egészségügyben arra, hogy a folyamatosan szedett gyógyszerek mellett egészséges babája szülessen, ráadásul hüvelyi úton? Ma már tudjuk, hogy igen. Az ide vezető út azonban nem volt mentes az izgalmaktól és a váratlan fordulatoktól. Egy rendkívüli szülés története Budapesttől a mit sem sejtő kisvárdai ügyeletes szülészetig.
Minden úgy történt, mint egy komplikációmentes, első szülésnél. Bár a fájások a tervezettnél néhány héttel korábban indultak meg, és a baba is meglehetősen sietett, senki nem esett pánikba. A kismama pedig a kisvárdai kórház szülészetén pedig néhány óra múlva világra is hozta egészséges gyermekét.
Egy hatalmas különbség mégis akadt: ez a szülés a körülményeit tekintve egyáltalán nem volt átlagos. Magyarországon ugyanis
ez volt a legelső alkalom, hogy szívátültetett édesanyának született gyermeke.
Az, hogy szervtranszplantált – azon belül is szívátültetett – édesanyáknak gyermeke születik, ma már szerencsére nem újdonság. A világban több olyan esetet feljegyeztek, amikor egy nő új szívvel lett terhes és szült egészséges babát, az elsőt egészen pontosan 1988-ban, vagyis immár 36 éve. Magyarországon az első szívátültetést ehhez képest négy évvel később, 1992-ben végezték el, az új szívet kapott Schwartz Sándor gyógyulása után szintén családot alapított és gyermekei is születtek. A férfi 2019-ben, 56 évesen hunyt el.
Az első magyarországi szívátültetett édesanyára még így is egészen 2024-ig kellett várni. Ő korábban a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben (GOKVI) kapott új szívet, és bár az orvosi csapat tervei szerint itt is adott volna életet gyermekének, az élet közbeszólt. A kisbaba Kisvárdán, a Szent Damján Görögkatolikus Kórház szülészeti osztályán született meg néhány héttel ezelőtt. (Az édesanyát kérésére nem nevezzük meg.)
Annak az okát, hogy Magyarországon ez volt az első szívtranszplantált szülés, nem feltétlenül a körülményekben kell keresni, hiszen azok jó ideje rendelkezésre álltak. A kérdés inkább az volt, akad-e olyan fiatal szívtranszplantált nő, aki mindenképpen gyermeket szeretne, és erre a lehetősége is megvan.