A Vajdaságra is kivetette hálóját a cég, amelyet Nagy Márton nemrég sorolt be a nemzeti bajnokok közé
Az UBM-csoport már egy ligában játszik például a 4iG-vel és a Hell-lel.
Az UBM-csoport már egy ligában játszik például a 4iG-vel és a Hell-lel.
Antiszemita, nacionalista volt, pogromokat hajtott végre, a totalitárius államban hitt és a terror vezérelte a román Vasgárdát és vezérét, Corneliu Codreanut. A minapi romániai elnökválasztás első fordulójában a mozgalommal azonosuló Calin Georgescu került az élre, akinek gyanús kampánymanipulációi miatt az alkotmánybíróság törölte az eredményt, így a cikkünk megjelenésének napjára kiírt második fordulót nem tartották meg.
Csáki Judit színikritikus kötetében sorjáznak a történetek a színészlegenda pályafutásáról.
Nagyon úgy néz ki, hogy az új korban a négycsillagos tábornokok jutnak vezető szerephez – írja elemzésében a Harvard professzora.
Egykor csak álom volt a hajós jogosítvány megszerzése az erdélyi pedagógus számára, most pedig már azon töri a fejét, hogyan kelhetne át az Atlanti-óceánon.
A magyar vállalkozások számára sokszor elérhetetlenek a közvetlen uniós támogatások. A Horizont-pénzek hiánya sem azért fáj, amiért elsőre gondolnánk – állítja Petri Bernadett, a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos.
Trump kormányoz, Putyin támad, az AfD a második legnagyobb német párt, sok országban erősödnek az illiberális mozgalmak: döntő lesz az idei év – jósolja Jochen Buchsteiner, a konzervatív újság berlini tudósítója.