Így zajlott "az európai önfinanszírozó népirtás egyik legjelentősebb fejezete", a magyar zsidóság kifosztása 1944-ben

A magyar nemzeti valuta felértékelődött a dollárhoz képest a feketepiacon, az arany ára esett, a feketepiac visszaszorult, és a kormány még szociális intézkedésekre is tervezhetett némi pénzt. Akár ezzel is dicsekedhetett volna a magyar pénzügyminiszter 1944-ben, amikor pedig a hadi kiadások a magasba szöktek, és a költségvetésbe egyre nagyobb lyukat ütött, hogy a németek következetesen halogatták a magyar áruszállítások kifizetését, sőt az ország katonai elfoglalása nyomán még jelentős megszállási díjat is felszámoltak. A magyarországi zsidók vagyonának elrablása ily módon jelentős – és az embertelenségek árnyékában érthető módon kevéssé elemzett – gazdasági hatásokkal is járt. Az 1944. március 19-ei német megszállás után Magyarországon is azt ,a receptet alkalmazták, amely más megszállt, illetve német befolyás alatt álló területeken már bevált.

Két német történész, Christian Gerlach és Götz Aly “a német háborús infláció exportjaként” is említi a módszert Az utolsó fejezet: a magyar zsidók meggyilkolása című, 2002-ben megjelent (magyarul 2005-ben kiadott) munkájukban. “A német hatóságok szélsőségesen magas megszállási költségeket hárítottak a megszállt országra, és ennek »nemzeti« refinanszírozását a zsidó tulajdon eladása és államosítása útján tették lehetővé. Ily módon a németek elegáns kerülő úton vették magukhoz a rablott holmit, emészthetővé téve a kollaborációt a leigázott népeknek, és bűnsegéddé avatva őket a tömeges rablógyilkosságban” – írják a szerzők.

A zsidók vagyontalanításának egyik fejezete volt az alábbi székesfehérvári eset, amelyről most derült ki, hogy a köztársasági elnök, Sulyok Tamás apja, Sulyok László is szereplője volt:

Az említett gazdasági mechanizmus elvét és gyakorlatát Gerlach és Aly akként jellemzi, hogy a jogaiktól és vagyonuktól megfosztottak gazdasági erőforrásait az állam újraértékesíti, és az ebből keletkező többletbevételekből pótolja a költségvetési hiányt. Mindeközben a jegybanknak nyilván kapóra jön a készpénz inflációcsökkentő lecsapolása, a pénzügyminiszter pedig kevesebb új hitel felvételére szorul. Az 1944-re a végső háborús erőfeszítésekbe éppen belerokkanó Magyarország esetében például a megszállás költségeire a németek úgy kalkulálhattak előbb havi 150 millió, majd egy június 2-ai megállapodás szerint már 200 millió pengőt, hogy feltételezték: a javaslataik alapján elkonfiskált, majd értékesített zsidó vagyon megfelelő fedezetül szolgál majd. A német történészek végkövetkeztetése szerint a “rafinált valutáris és fiskális eljárás” egyszeriben “német vagyonná alakította a magyarizált zsidó vagyont”. A szerzők történelmi szereposztásában így a rabló a magyar állam, az orgazdák a magyar polgárok voltak, míg a németek csupán az ügyből hasznot húzó felbujtók lettek.

És mindez a törvényesség látszatával.