Budapesti fura szerzetek: Tormay Cécile két élete
20 perc
2024.02.16. 17:30
A két világháború közötti Magyarország keresztény-nemzeti kurzusának egyik zászlóhordozója volt, minden ízében modern, XX. századi nő, aki politikai szereplőként mégis a hagyományos női keretek közé való visszatérést szorgalmazta, bár neki magának esze ágában sem volt ilyet tenni. Tormay Cécile kettős élete láthatóan még halálát követően is folytatódott, különösen azután, hogy a szélsőjobboldal az irodalomtörténész Takaró Mihály vezetésével előásta a feledésből és megpróbálták beerőltetni a munkásságát a tantervbe. És ez nem csak azért szenvedett vereséget, mert az MTA is fasisztának és antiszemitának minősítette Tormay Cécile-t.
Nem mindennapi botrány tartotta lázban a magyar újságolvasók közönségét az 1920-as években, ugyanis a feleségétől szabadulni kívánó Zichy Rafael gróf arra hivatkozva adta be a válókeresetet 1923-ban, hogy neje természetellenes kapcsolatot tart fenn a korszak ünnepelt írónőjével, a papíron pártfüggetlen, de gyakorlatilag a Horthy-kurzus hivatalos nőegyletének minősülő (és Horthy Miklósné fővédnökségével működő) Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének elnökével, Tormay Cécile-lel.
Zichy vádjait ráadásul igen szabadszájúan előadott, szaftos történetekkel támasztotta alá a gróf több szolgálója is, bár érdemes megjegyezni, hogy a vallomásaik több esetben is valótlannak bizonyultak. Ezekben ugyanis Tormay Cécile-t jóformán férfiként állították be, még az is elhangzott – ahogyan Kurimay Anita történész is írja a Meleg Budapest című könyvében –, hogy az írőnőnek nagyobb a pénisze, mint egy férfinek. Máskor pedig csirának nevezték, ez a ma már elfelejtett, szlovák eredetű szó (štira) pedig hermafroditát jelentett.
Bármennyire is furcsa, ezekből az elmesélésekből a legkevésbé sem az az érdekes, hogy Tormay Cécile hermafrodita lett volna, mert minden valószínűség szerint nem volt az, ezek a történetek inkább a női homoszexualitással kapcsolatos korabeli mély elhallgatások és az ezekből fakadó tudatlanság kivetülései. A korszakban ugyanis a női homoszexualitást nemlétezőnek tekintették, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a büntetőjog is csak a férfiak közötti fajtalankodást kriminalizálta.
Ezek ismeretében már nem csoda, hogy a jelenséget nem ismerő szolgálók a helyzetet úgy interpretálták, (vagy képzelték el magukban) hogy ez pont olyan, mint egy férfi és egy nő együttléte, csak itt a férfi szerepét is az egyik nő tölti be és vélhetően ez az az elgondolás, aminek következtében Tormaynak a per során elhangzott vallomásokban „pénisze nőtt”. De volt, aki megerősítendő a korábbi feltevést, arról beszélt, hogy Tormay úgy szerette gróf Zichy Rafaelné Pallavicini Eduardinát, mint egy férfi.
A közérdeklődéstől kísért, ám a nyilvánosság elől elzártan zajló per vége előbb az lett, hogy a bíróság nem találta megalapozottnak a gróf és alkalmazottjainak állításait, majd a két nő által benyújtott ellenkeresetet követően a szolgákat hosszabb, míg a grófot egy jelképesnek tekinthető fogházbüntetésre ítélte a Királyi Kúria becsületsértésért. Az üggyel kapcsolatos kérdőjelek ugyanakkor nem tűntek el a jogerős ítélettel, sőt épp ellenkezőleg, megszaporodtak, miután a vallomások egy részének nyoma veszett, és arra is van forrás, hogy az ügy alakulásába a legfelsőbb szintről nyúltak bele.
De mégis, ki volt Tormay Cécile, hogy személyesen Horthy Miklós siessen a segítségére, ráadásul egy ennyire botrányos ügyben?
Egy ígéretes írói karrier kezdetei
Tormay Cécile 1875-ben született egy középosztálybeli családba és az 1890-es évektől lehet megtalálni különböző írásait a kor több irodalmi lapjában. Első novelláskötete 1900-ban jelent meg, és kedvező fogadtatásra lelt, de igazi elismerést előbb az 1911-es Emberek a kövek között, majd az 1914-es A régi ház című regénye hozta el számára.