A Tritonlife Holding terjeszkedik a művesekezelés piacán is
A lépés egyértelműen a közfinanszírozásból való részesedés nagy léptékű növelését jelenti.
A lépés egyértelműen a közfinanszírozásból való részesedés nagy léptékű növelését jelenti.
A napi adok-kapokban részt vevő politikusok ismertségében nagy különbségek vannak, és ez a népszerűségükre is hatással van – derül ki a Medián felméréséből.
A vasárnapi londoni európai csúcstalálkozó eseményeit elemzik a külföldi lapok. Az összkép az, hogy míg Európa csak beszél és beszél, addig az ellenség nyomul. Sokat várnak a csütörtöki csúcstalálkozótól. Közben amerikai lapok a Trump-féle világpolitikai fordulat további hatásait elemzik.
Európa érdeke, Trump motivációi, a német választások tanulságai a világsajtó fókuszában. Válogatásunk a lapok írásaiból.
A legfőbb szabályok elveket jelölnek ki, és a magyar alkotmány a jövőben úgy rendelkezik, hogy van különbség születési alapon ember és ember között.
Azonnali magyarázatra és lemondásra szólította fel a kecskeméti ellenzék a város fideszes vezetőit, miután a helyi egyetemnél mintegy 130 milliárd forint sorsa vált bizonytalanná az irányításuk alatt. A várost immár több mint 10 éve irányító polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia a Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottságának tagja, Gaál József alpolgármester és az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor pedig az alapítvány kuratóriumának tagja.
Elon Musk elszabadult hajóágyúhoz hasonló kormányzati munkája és orosz propagandának is beillő nemzetközi fellépése láttán mind többen tiltakoznak. A tiltakozás már elérte a cég vezetését is, az viszont kérdés, hogyan befolyásolja a Tesla hosszabb távú terveit.