Az én hetem: Lackfi János hőse okostelefonnal sem lesz okosabb a világ butaságától
8 perc
2023.12.17. 14:12
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: kávétó, bátorak, pulykapénz, menekülés, repedések.
kávétó – Orbán Viktor – kérésre – kivonult az ülésteremből, mikor a többi állam- és kormányfő megszavazta, kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával. Az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatást viszont megvétózta, arra egy februári rendkívüli csúcson térnek vissza.
bátorak – Dübörgött a törvénygyár: kedden a kormánypárti képviselők megszavazták a szuverenitásvédelmi törvénycsomagot, és átírták a fővárosi választási szabályokat úgy, hogy azzal a Fidesz jobban járjon. A kezdeményezést nem vették a nevükre, a Mi Hazánk nyújtotta be a támogatásra ítélt javaslatot.
pulykapénz – Két, az igazságszolgáltatáshoz köthető jogszabály elfogadását ítélte kielégítőnek Brüsszel, ezért felszabadított 10 milliárd eurónyi kohéziós támogatást. A visszatartott támogatás nagyobbik része még zárolva van.
menekülés – 2017-ben az anyja és a nagyapja nem vitte haza egy spanyolországi nyaralásból a 11 éves, manchesteri Alexet. A rendőrség egészen mostanáig nem tudta, mi lehet vele, a nagyanyja (aki egyben a gyámja is) azt sejtette, hogy valami civilizációtól elszakított kommunában lehetnek. Kiderült, igaza volt. A fiút a napokban találták meg Franciaországban, miután megszökött az anyjától.
repedések – Mekkora baj, ha kireped a karácsonyi bejgli? Valójában semekkora, de Auguszt József cukrászmester elmesélt pár tippet, hogyan lehet javítani a helyzeten.
Azt mondják, ha eladnám a házamat, vehetnék egy pofás lakást a szomszéd településen, ott közel a doki, a bank, a bolt, minden, élhetnék, mint Marci Hevesen, de hát én itt is úgy élek. Miért nem tudják megérteni? Mindig csak negyedórákat dolgozgatok a kertben, mégis rendben van minden, negyedóra megsokszorozva, az pont annyi, mintha órákig csinálnám, vakulásig, pistulásig, tudni kell beosztani, ennyi. Különben megárt a nap.
Bejövök, iszom jó hideg háziszörpöt szódával, és ledőlök egy kicsit pihenni, zenét hallgatok, vagy nézem a verandára belógó dióágak megunhatatlan balettjét a függönyömön, amit én hímeztem. A diófát még a nagyapám ültette hetvennyolc éve, pont amikor megszülettem, hatalmas, és kutya baja. Mármint a diófának. Bár már nagyapámnak sincs amabban a másik világban. Nem vagyok különösebben nagydarab, de csak egy van belőlem, és eszem ágában sincsen kidőlni. Ha az a fa mégis elhagyna, bemondaná az unalmast, kikorhadna, felvágatnám, elfűtenék belőle vagy négy telet. Így gondoskodik rólam a nagyapám. Őt látnám a lángokban, ahogy a verandán, vadszőlőlevelek és darazsak zsongása közepette megitta a napi pohár vörösborát, amire még az orvos is azt mondta, jót tesz a vérének.