A filozófus, aki megtanított nevetni – In memoriam Vajda Mihály
Semmi sem állandó, csak a derű, amellyel kételkedünk: minden egyéb megbukhat, elmúlhat. De ez, a bizonytalanban való bizonyosságunk itt marad. Ezt a demokratikus szkepszist hagyta ránk Vajda Mihály. Parászka Boróka emlékezik a 88 éves korában elhunyt filozófusra.
Sokaknak végtelenül bosszantó lehet, hogy a magyar filozófusok hangja messze a síron túlról is visszhangzik itt, ebben a szellemileg holt, lelkileg zord magyar társadalomban. Még mindig lehet hallani Heller Ágnes megannyi makacs közbevetését, kifogását – pedig már évek óta nincs köztünk fizikailag. Tamás Gáspár Miklós intelmei naponta megszólalnak azokban, akiknek még van fogalma arról, mi a lelkiismeret, a szellemi következetesség. És naponta eljátszunk sokan a gondolattal: vajon mit mondana az egyre elviselhetetlenebb és beláthatatlanabb helyzetekben – azokban, amelyeknek bekövetkeztére annyiszor figyelmeztetett.
Vajda Mihály úgy megy el most 88 évesen közülünk, hogy a nevetését hagyja hátra. Azt a fajta filozófiailag átgondolt, megalapozott iróniát és derűt (derűsebb volt, mint ironikus!), ami a tragédiák, a drámák, a kiábrándító felszínességek és szürkeségek között is tartást, mélységet, izgalmat adott. Sokféleképpen lehetne búcsúztatni: mint szerzőt, mint fordítót, mint egyetemi oktatót, mint – a huszadik századi magyar filozófiai hagyományok legnemesebb szerepének továbbvivőjét: a közéleti gondolkodót. Filozófiai szövegeinek és fordításainak első perctől voltak értői, gondozói. Elsősorban azért, mert egyike volt a filozófiai közösségeket alkotóknak, azokban élőknek.
Elhunyt Vajda Mihály filozófus
Lukács György tanítványa volt, a Budapesti Iskola köréhez tartozott.
Talán ma még van, akinek rémlik a „Lukács-iskola” fogalma, s néhányan még a „Lukács-óvoda” kedveskedő-komolykodó kifejezést is értik. Lukács György messzire nyúló árnyékából lépett ő is elő (egész élete tulajdonképpen egy Lukáccsal folytatott képzeletbeli vita, néha veszekedés volt). Abból a státuszból, amelyet a ritkán politikai frontvonalba emelt, gyakrabban politikai ellenséggé minősített, élete során az akadémiai szférában épphogy csak megtűrt Lukács a filozófusok számára, személyes példája révén megteremtett.
Nem tetszett Kádárnak, hogy Lukács György lerákosizta, de végül megfontolta a bírálatot
A Kádár-korszakban szokatlan állampolgári engedetlenkedők mögé állt a már haldokló világhíres filozófus, Lukács György, s evvel komolyan hozzájárult ahhoz, hogy két éhségsztrájkoló kivívta rendőri felügyeletük megszüntetését. A Dalos Györggyel és Haraszti Miklóssal 1971-ben történtek hátterét a cikkben két, most először publikált forrásértékű dokumentum segít megvilágítani.