Hasbeszélő: Modern magyaros fogások egy régi-új klasszikus helyen, a Stefánián

„A régi mániám, végighajtani a Stefánián, egy fess fiákeren, és a gomblyukamban virág terem” – tán generációs becsípődés, hogy erre felé járva óhatatlanul Lajtai–Békeffi örökbecsű slágerét kezdjük dúdolni. Még akkor is, ha fiáker helyett a 75-ös trolival vagy 5-ös busszal érkezünk a Stefánia és a Thököly út kereszteződéséhez. S úgy is, hogy a mi boldogult gyermekkorunkban – átmenetileg, jó néhány évtizedre, amíg ideiglenesen állomásoztak nálunk baráti csapatok – Népstadionra keresztelték át Zugló egyik legszebb útját.

Apropó Népstadion, avagy Puskás Aréna – a helytörténeti feljegyzések szerint még az 1800-as évek második felében is leginkább homokbányák voltak a helyén, de éppenséggel ennek köszönhető, hogy 1907-ben megnyitott a Stefánia Corso kávéház. Tulajdonosai, a Klein testvérek homokbányászatból és -szállításból szerezték vagyonukat.

Azóta itt, hivatalosan a Thököly út 80. szám alatt (a Stefánia sarkán) más-más néven, de hellyel-közzel jellemzően kerthelyiség, kávéház, zenés vendéglátóhely működött. Legkitartóbban és -ismertebben 1968-tól a Covidig a Thököly étterem. Legszomorúbb fejezetét 1944 márciusa és 1945 januárja között írta a nyilasok zuglói halálbrigádja, itt végezték ki a zsidó foglyok kiszabadítását megpróbáló Boros Mátyást és Fischer Istvánt, az épületen tábla őrzi emléküket. Nincs szó rá, mekkora váltás lehetett, amikor utána 1955-ig a Díjbeszedő Vállalat irodái működtek itt, hogy aztán újra a vendéglátásé lehessenek a tágas termek, előbb Szeged, majd Szófia néven.