Kőszeghy Ferenc: Szárszó, SzázSzó és a magyar vámpírpolitika

A vámpírmítosz egyik olvasata szerint a vérszívó lény a haldokló rendi társadalom metaforája. A mítosz talán épp azért lett népszerű a romantika korában, mert szemléltette az aktuális társadalmi konfliktust, a rendi és a polgári társadalom harcát. Ebben az olvasatban a vámpírok a régi nemességet testesítik meg, akik életerejüket a formálódó új társadalomból nyerik, amíg ezeréves kastélyaikba zárkózva várják, hogy a modernitás fényénél végleg elhamvadjanak.

A mítosz rugalmasságát mutatja, hogy azóta sokféle vámpírral megismerkedhettünk. A vámpír 20. században gyakran magának a tőkének a metaforájává válik – hisz a tőkét is az élő munkából kinyert erő tartja életben, és folyamatosan újabb és újabb munkaerő-kisajátításra van szüksége. A legújabb vámpírok pedig – legalábbis Mark Fisher brit blogger, filozófus, kultúrateoretikus szerint – a nyugati országok baloldali köreiben, kiváltképp e körök internetes fórumain (pl. Twitter) leselkednek. Ezek a kibervámpírok legalább olyan veszélyesek, mint őseik: ők is kiszívják az életerőt környezetükből, a baloldali politikából.

Szerencsére ez a fajta pedáns viselkedésre és online boszorkányüldözésre szakosodott baloldali vámpírizmus idehaza sose lett divatos. Ennek oka talán abban keresendő, hogy vannak nekünk saját, házi vámpírjaink: a 2010 előtti világ különböző politikai formációihoz kötődő tagjai, akik együtt próbálják visszahozni a régi szép időket. Seregszemléjüknek lehettünk tanúi idén szeptemberben a Szárszói találkozók hagyományát idéző margitszigeti SzázSzón.

SzázSzó, az ellenzéki Kötcse: „Két órája nem történik más, mint hogy dagasztjuk a szart. Ne szeressetek!"

Majálisozott a liberális értelmiség a Margit-szigeten.