Hogyan oldjuk fel az örökölt traumákat? – 6. rész: Halott testvérek
6 perc
2023.09.04. 17:45
Akiket szeretünk, és akik felneveltek minket, bennünk élnek. Megtapasztaljuk a lelki sérelmeiket, látjuk az emlékeiket álmainkban. Családi traumáik tudattalanul is összeköthetnek minket a múlttal. Bár többnyire nem vagyunk ennek tudatában, a titkok, a múltban elszenvedett traumák befolyásolják az életünket, és meghatározzák a cselekedeteinket a jelenben. A neves pszichoanalitikus, Galit Atlas átütő erejű könyve saját életútján és páciensei történetein keresztül mutatja be, hogyan következnek a hibás döntéseink és megakadásaink az érzelmi örökségünkből. Ugyanakkor segít, hogy tudatosítsuk és feloldjuk ezeket, és elinduljunk végre a kiteljesedett élet felé. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy amit látunk, arról tudunk is, de igazából nagyon sok olyan dolog lappang az ismerős és olykor akár nyilvánvaló tények között, amiket nem tudunk magunkról. Gyakran tapasztaljuk, hogy ezek a dolgok pontosan ott vannak az orrunk előtt, csak nem látjuk őket.
Amikor először találkozom a páciensemmel, Danával, még nem tudom, hogy a családi traumái az enyémeket is megidézik: a családom traumája lelepleződik, és életre kel a kettőnk közötti térben. Egyik szellem életre hívja a másikat, ami új helyekre visz el minket anélkül, hogy tudnánk róla. Anyám bátyja tizennégy éves korában belefulladt a tengerbe. Anyám akkor még csak tízéves volt. A családunk nem tartotta ezt titokban, de soha nem hoztuk szóba. Mindannyian tudtuk, hogy anyám képtelen beszélni a gyerekkora ezen szakaszáról. Megértettük, hogy számára az emlékezés olyasvalaminek az újbóli átélését jelentené, amit már akkor sem tudott átélni. Az a tízéves lány a darabjaira hullott, és soha nem épült fel. Egy része a bátyjával együtt odalett, és csak a nagyszüleim nappalijának falán lógó kép emlékeztetett arra, hogy sok-sok évvel korábban valami másként volt.
Mi, a gyerekek éber óvatossággal kezeltük, próbáltuk soha nem érinteni azt az egyértelműen nyílt sebet, amely végül mindannyiunk érzékeny pontjává vált.
Néha, amikor valaki elfüttyentette magát az utcán, mindannyiunknak elakadt a lélegzete, mert tudtuk, hogy anyánk hamarosan felsóhajt, és kislányos hangon azt mondja: „A bátyám, Eli. Ő aztán tudott fütyülni, és ő fütyült a leghangosabban.” Ezután egy pillanatra megtorpant, majd témát váltott.