Orbán Viktor veszélyes játékot játszik, amikor revíziós célozgatásokkal "védi" a határon túli magyarokat

Ha már szovjet kérésre a magyar csapatok 1968-ban bevonultak a Felvidékre, akár ott is maradhattak volna – játszott el a terület-visszacsatolás gondolatával a minap a Magyar Nemzet véleménycikkének szerzője. Bár az írás nem tekinthető hivatalos kormányzati álláspontnak, az a tény, hogy egy ilyen eszmefuttatás a kormánypropagandát szolgáló, szigorú politikai ellenőrzés alatt álló lapban megjelenhetett, jelzi, hogy Orbán Viktornak sincs ellenére a Trianon okozta sebek felszaggatása. Annál is kevésbé, mivel a kormányfőtől sem áll távol, hogy saját hatalmi érdekei szolgálatába állítsa a sérelmi politizálásban rejlő mozgósító erőt.

A nemzeti trauma miatti fájdalomra, elégedetlenségre, frusztrációra játszott rá Orbán például akkor, amikor Nagy-Magyarországot ábrázoló sállal látogatott ki tavaly a futballválogatott egyik meccsére. De ezt megelőzően, és azóta is többször írt, illetve mondott olyasmiket – például a legutóbbi tusványosi beszédében (lásd alább Víziótól a revízióig? című keretes írásunkat) –, amelyek nem is annyira burkoltan utaltak a Kárpát-medence „magyarítására” irányuló szándékra.

Ungváry Krisztián: „Nyilvánvaló, hogy a Nagy-Magyarország-szimbólum használata provokáció"

A történész szerint „a nevetségesség határát súrolja" az az állítás, hogy a focimeccseken lobogtatott Nagy-Magyarország zászló a határon túli magyar szurkolókkal való összetartozást szimbolizálja.

Érthető, hogy a legutóbbi, Bukarestnek címzett pikírt megjegyzését – miszerint ő sosem tekintette Erdélyt vagy a Székelyföldet román közigazgatási egységnek – már nemcsak az őt vendégül látó ország vezetői, hanem a szlovákok, sőt a csehek is kikérték maguknak. Az pedig, hogy Magyarország az utóbbi időben aktív fegyverkezésbe kezdett, még inkább táplálja a félelmet a szomszédokban, hogy a magyar kormányfő nem a levegőbe beszél.