Szél Dávid kamaszokról, megértésről és elfogadásról – 4. rész: Van-e olyan, hogy "normális kamasz"?
7 perc
2023.07.03. 13:55
Szél Dávid, több sikeres könyv gyakorló pszichológus szerzője ezúttal a zűrzavaros kamaszkort és a hozzá kapcsolódó megosztó témákat vizsgálja. Ír a család szükségszerű átalakulásáról, a kamaszok magánéletéről, arról, hogy mennyire és mikor van szüksége egy kamasznak a szülőre, meddig terjed a kamasz felelőssége, és hol kezdődik a szülőé, vagy hogy mi az, amiben a tudatosság, és mi az, amiben a tiltás a célravezető. Arra is rávilágít, hogy a kamaszkorba tényleg nagyon sok minden belefér, a lényeg pedig a szülő-gyerek kapcsolat, a kamaszok megértése és elfogadása. A Tabuk és dilemmák a kamaszok nevelésében című könyvet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
Mit jelent (nem) normálisnak lenni? A kérdés megválaszolásához első körben a már említett Normális vagy című könyvet hívom segítségül. Ebben az áll, hogy „a krónikus betegség – legyen akár lelki, akár testi – elsősorban a jelen helyzet funkciója vagy jellemzője, és nem hiba; nem titokzatos torzulás, hanem egyenes következménye annak, ahogyan élünk”. Újra elő kell venni az intenzív szülőség kontextusában már használt, az informatika világából kölcsönvett frázist, hogy nem bug, hanem feature.
Rendben, ezt értem, a társadalom a hibás, változtassuk meg a társadalmat, rendbe jönnek a gyerekek is. De az rengeteg idő. Mi lesz addig a nem jól lévő gyerekekkel?
Máshogy kell definiálni a nem normális állapotot. A pszichoanalitikus Anna Freudot idézem, akinek a nevéhez leginkább az elhárító mechanizmusok kötődnek, de sokat foglalkozott a gyerekek és a kamaszok fejlődésével is. Ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy „amíg a serdülő – bármilyen szélsőségek között is – változik, addig korának megfelelően viselkedik. Komoly aggodalomra akkor ad okot, ha egy szélsőséges magatartásban hosszú időre megmerevedik.”
Ezt is értem, várni kell, míg kiderül, hogy kell-e már aggódnom. De mennyit várjak? És közben egy kicsit aggódhatok, csak ne komolyan? Egy idő után viszont már komolyan aggódjak? Nem lesz az későn?