Ágyasok, eltitkolt családok a cölibátus árnyékában: mit is mondott Jézus a papi nőtlenségről?

6 perc

2023.05.30. 10:30

Bírálatok tárgya, a papság egy része sohasem tartotta be, ám a mennyek országáért célszerű vállalni. A katolikus egyházban kétezer éve vitatják a cölibátust, ám nem engednek belőle.

„Hogyan döntsön egy fiatalember a cölibátus eszkatologikus kalandja mellett, ha maga az Egyház is mintha nem tudná, akarja-e még ezt?” – tette fel a kérdést még 1977-ben nyílt levélben Joseph Ratzinger, az akkori müncheni bíboros-érsek. Később XVI. Benedek pápaként is kiállt a cölibátus, a katolikus papok nőtlensége mellett, mert fenntartása szerinte annak a „hatalmas emlékeztető jele, hogy a pap teljesen Istennek és másoknak ajándékozta magát”.

Érvelésével védte a kereszténység első századaiban kialakult gyakorlatot, ám abban már fél évszázada is igaza volt, hogy a római katolikus egyházban valóban kérdéses a cölibátus jövője. Idén márciusban Ferenc pápa is úgy nyilatkozott, hogy felül lehetne vizsgálni a papi cölibátus kötelezettségét, mert csak „ideiglenes előírás”, nem „örök”.

A katolikus egyház kétezer éves történelmében kevés kérdéssel foglalkoztak annyit, mint a cölibátussal.

Az egyház vezetésének mindig szembe kellett néznie azzal, hogy bírálják az előírást, a papság egy része soha nem is tartotta be.