Kaiser Ferenc: Putyinnak pont annyira kell egy háború a NATO-val, mint üveges tótnak a hanyatt esés

16 perc

2023.04.03. 04:30

Ha Moszkva a NATO által nem túl nagy vehemenciával, de kitartóan támogatott Ukrajnát sem tudja legyőzni, a NATO-val szemben lényegében nulla esélye lenne – mondta a hvg360-nak adott interjúban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Csakhogy Putyin célja egy befagyott, alacsony intenzitású háborúval is „csodálatosan" megvalósulhat. Amíg ugyanis lőnek Ukrajnában, biztos, hogy az ország nem lesz se EU-, se NATO-tag. Az interjú a hvg360-on indult vitasorozat következő része. A sorozatban arra keressük a válaszokat, hogy vajon eszkalálódhat-e a háború, és miért beszél a magyar kormány harmadik világháborúról.

hvg360: Van esély arra, hogy az orosz-ukrán háborúban bármelyik fél katonai erővel legyőzze a másikat?

Kaiser Ferenc: Nincs, szerintem egyik fél sem fog tudni egyoldalú katonai győzelmet elérni. Ugyan az ukránok képesek lehetnek nagy területek visszafoglalására, de a minimálisnál is kisebb az esélyük az ország 2014 előtti teljes területének felszabadítására, beleértve elsősorban a Krímet.

Utóbbi ráadásul Putyinnak személy szerint is nagyon fontos, ugyanis élete legnagyobb sikere volt, hogy 2014-ben „visszaszerezte” Oroszország számára ezt a stratégiai fontosságú területet.

Arra pedig még kisebb esélyt látok, hogy az oroszok katonai erővel megtörjék az ukrán ellenállást és megszállják az ország nagy részét.

Vagyis egyik félnek sincs komoly esélye arra, hogy a számára abszolút kedvező és elfogadható módon kössön békét.

hvg360: A Guardiannek Maxim Trudoljubov orosz politikai elemző azt mondta, a beszédei alapján Putyin „örök háborúra” készül. Ön mekkora esélyt lát erre?

K. F.: Attól függ, mit értünk örök háború alatt. Azt gondolom, hogy év végére, de legkorábban ősszel ebből egy alacsony intenzitású konfliktus lesz, ugyanis az oroszok kezdik elpuffogtatni az összes „puskaporukat” a Bahmut, Vuhledar és Avgyijivka környéki harcokban.

Az ukránok most tartalékolnak, hogy ha felszárad a sár, megindítsanak egy nagy támadást. Kérdés, mire jutnak vele, de szerintem többet érnek majd el, mint az oroszok november második fele óta.

Hová tart a háború?

Eszkalálódhat a háború? Milyen lesz az új világrend? Mi lesz Kelet-Közép-Európában? A sorozatban eddig megjelent cikkek:

Putyinnak egyébként teljesen jó lenne egy befagyott, alacsony intenzitású konfliktus is, ami olykor magasabb fokozatba kapcsol. Ugyanis mindaddig, míg Ukrajna háborúban áll, nem szuverén, nem tudja a saját területe felett gyakorolni az ellenőrzést, addig semmilyen nemzetközi szervezet nem veszi fel.

Ehhez elég, hogy az legyen, mint ami 2014-15 után Donbaszban volt: a front befagyott, már nem tüzérséggel, hanem mesterlövészekkel lőtték egymást, aknákat telepítettek a másik oldalra, stb. Ebben az időszakban nem napi többszáz ember halt meg, mint most, hanem egy-kettő.

A NATO-hoz nem lehet úgy csatlakozni, hogy az ország ötödét elfoglalták és egy közel ezer kilométeres arcvonalon harcok folynak, az ugyanis egyenes út lenne ahhoz, hogy a NATO és Oroszország háborúba bonyolódjon egymással. Ez nem célja a katonai szervezetnek, tekintettel Oroszország hatezer atomtöltetére.

Tehát Putyin célja így is csodálatosan meg tud valósulni: Ukrajna nem lesz se EU-, se NATO-tag.

hvg360: Vagyis ha például a következő 10 évben Putyin nem köt békét, de az oroszok néha kilőnek rakétákat és lelőnek embereket, Ukrajna nem tud továbblépni, plusz kondicionálhatja magát arra is, hogy bármikor jöhet egy nagyobb orosz támadás.

K. F.: Igen, sajnos ez a helyzet. Hasonló folyamatok vannak más posztszovjet országokban is, a legjobb példa erre Moldova, amelynek stratégiai szabadságát abszolút kézben tartják az oroszok a szakadár Dnyeszter Menti Köztársasággal (Transznisztria), amit a mai napig orosz katonák védenek. (Akik „békefenntartóként” állomásoznak az elszakított területen.)

Maia Sandu moldáv elnök januárban belebegtette, hogy csatlakoznának a NATO-hoz, mire hamarosan arra figyelmeztette Zelenszkij ukrán elnök, hogy Moszkva államcsínyre készülhet ellene.