Sokat bakizik Karácsony, Gyurcsány keményebb vezetőt akar

5 perc

2023.01.15. 08:00

Sokmilliós támogatástól estek el a kormánnyal tárgyalni sem hajlandó DK-s kerületek, Karácsony békülékeny politikája viszont a tehetetlenség érzetét kelti. A budapesti erőviszonyokat igyekeztünk feltérképezni egy évvel az önkormányzati választás kampányának nyitánya előtt.

„Népünnepély keretében avatták fel a Lánchidat, s bár egyelőre csak az útpályán lehetett átsétálni, az évtizedek óta halogatott felújítással kezdődött el a 2023-ban 150 éves Budapest ünneplése” – ilyesféle beszámolók viríthattak volna a független sajtó híradásaiban, ehelyett sebtében adták át a „Karácsony-ciklus” legjelentősebb és leginkább szimbolikus beruházását.

Kommunikációs bakiként értékelik forrásaink azt is, hogy a városvezetés még mindig lebegteti, autómentes lesz-e a híd. Bár úgy tudjuk, a Városházán gyakorlatilag elhatározták, hogy nem engedik vissza a személykocsikat, a hivatalos verzió szerint féléves „tesztidőszak” és a fővárosiak megkérdezése után születik majd meg a döntés.

Elemzők szerint ez nem a főpolgármester demokrácia iránti elkötelezettségét, sokkal inkább a bizonytalanságát közvetíti a választók felé. Egy évvel az önkormányzati választási kampány indulása előtt Karácsony Gergely zöldimázsa az autómentesség mellett való határozott kiállást követelné meg, még akkor is, ha a kormány azzal igyekszik zsarolni, hogy csak akkor utalja át a megígért 6 milliárdos hozzájárulást, ha ismét rázúdulhat a hídra a korlátlan autóforgalom.