Csizmadia Ervin: Két korszak látásmódja csap össze a magyar politikában

A magyar kormányt illető egyik gyakran hangoztatott mai kritika, hogy elnyomja a civil társadalmat. Meglehet, van igazság ebben a kritikában, de az alábbi írásban azt szeretném bizonyítani, hogy ez és a sok hasonló kritika azért hatástalan, mert nem kapcsolódik átfogóbb kérdésekhez. Ilyen átfogóbb kérdésnek tekinthetjük a demokráciának mint rendszernek a megváltozását. Nézetem szerint csak akkor jutunk közelebb a mai magyar valóság jobb megértéséhez, ha a demokrácia átalakulását tesszük meg kiindulópontunknak, és abból vezetjük le az állampolgár és a rendszer címben jelzett viszonyát.

Kérem az olvasót, hogy most ne azt vesse ellenemre máris, hogy ami van, nem is demokrácia.

Mondandóm szempontjából ugyanis a demokrácia átalakulása nem a Fidesz-kormányzattal kezdődött, és persze nem is magyar jelenség. A demokráciák szerte a világban megváltoztak, s ennek a változásnak a lényege mindenütt: az állampolgár előrenyomulása a rendszerrel szemben.

A demokráciák ugyanis a 20. század jelentős részében voltaképp rendszerként működtek. Úgy értem, nem az volt a fontos bennük, hogy mit tesznek az állampolgárok, hanem az, hogy mit csinálnak a politikusok. Ha nem így lett volna, nem tudnánk kapásból felsorolni tíz-húsz nyugati politikust, akár az 1945 utáni európai történelemből. S őket azért ismeri mindenki, aki valamennyire járatos a politikában, mert ízig-vérig politikusok voltak, döntéseket hoztak, és személyükben jelenítették meg a demokráciát mint rendszert.