Közel egy napot késett a Wizz Air egyik Budapestre induló járata
Meghibásodás miatt nem indult el a gép.
Huszonhárom órás késéssel érkezett meg Budapestre, Abu-Dzabiból a Wizz Air egyik gépe. A beszámoló szerint teljes káosz volt a kommunikáció, a majdnem egy nap alatt többször is módosították a járat indulását, órákat töltöttek a reptér zárt várótermébe, ahonnan nem engedték ki őket, a bőröndök pedig még mindig külföldön vannak – írja a Blikk.
A gép technikai problémák miatt nem indult el Budapestre - mesélte a lapnak az egyik utas -, miközben már mindenki a fedélzeten volt. Miután bejelentették a problémát, elhagyták a járművet, majd kaptak egy sms-t, hogy az csak másnap 10 óra körül fog hazaindulni. Mivel viszont becsekkoltak, a várót nem hagyhatták el, de közölték, hogy busszal elviszik őket egy hotelba, ahova végül hajnali 4-kor jutottak el, miközben elvileg délelőtt 10-kor már indult a gépük.
A gép indulását is módosították közben 15 órára, de ezt csak a Wizz Air applikációjából tudták meg. A gép végül csak délután 5-kor indult el, ráadásul út közben le kellett szállnia tankolni, mert egy kisebb géppel indultak el, mint amivel eredetileg mentek volna. Így végül 23 órával később értek Budapestre, mint a tervezett érkezés ideje volt. Többeknek ráadásul a bőröndjei sem érkeztek meg.
A Blikk kereste a Wizz Airt az ügyben, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy Abu-Dzabi és Budapest között közlekedő járatát meghibásodás miatt volt kénytelen átütemezni január 28-ra. A módosításról és a szükséges tudnivalókról az utasokat az általános eljárás mentén tájékoztattuk e-mailben és SMS-ben egyaránt - közölték.