Agancsok helyett keresztek – így törölték el a múltat Kádár János egykori villájában

4 perc

2022.12.25. 05:00

Egyformán süt a nap gazdagra és szegényre, ugyanazt a panorámát láthatta ablakából egykor Kádár János, mint ma II. Efrém Ignác szír pátriárka. Bejártuk az állampárt első titkárának egykori, ma a szír ortodoxok által használt villáját.

A budai Rózsadomb oldalán kanyargó Cserje utcában álló épületben kettecskén lakott Kádár János és a felesége, Tamáska Mária. Akárcsak balatoni nyaralójuk, ez a villa sem volt a nyilvánosság színtere, csak a „klubtagoknak” volt szabad a bejárás: Aczél György, Biszku Béla, Sándor József a nejükkel rendszeresen vendégeskedtek a Kádár házaspárnál.

Noha a ház nélkülözte a hivalkodást, a luxust, a puritán pártvezető hírében álló – aki hokedliről eszi a káposztás cvekedlit –, és ezt az imázsát gondosan ápoló Kádár körüli kommunikációba nehezen fért bele a rózsadombi villa képe. Fotós is csak valamikor a nyolcvanas években juthatott be a házba (Rédei Ferenc személyében).

Az akkor 173 négyzetméteres villát eredetileg nem Kádárnak, hanem az 1947-ben alakult, majd másfél év után megszűnt Független Magyar Demokrata Párt színeiben a parlamentbe is bekerült Vértes István gyárigazgatónak építették. Ő azonban hamarosan boldogan engedte át az épületet az akkori belügyminiszternek – egy útlevélért cserébe, amivel elhagyhatta az országot.