Mi történhet és mi nem, ha egy valóban veszélyes aszteroida keresztezi a Föld pályáját?

6 perc

2023.01.02. 13:30

Már nem sc-ifi, de még nem is valóság a Földet fenyegető kisbolygók elhárítása. Ezt jelzi több 2022-es csillagászati hír, köztük egy becsapódás magyar előrejelzése.

Sikerült letéríteni a pályájáról egy égitestet. Nem sikerült letéríteni a pályájáról a Földet fenyegető kisbolygót.

Mindkét eset az év tudományos hírei közé tartozott. Előbbi a valóságban történt, hatalmas szenzáció volt. Utóbbi egy szimuláció eredménye, keveseknek tűnt föl. De a kettő együttesen adja ki a képet, hol is tart ma a tudomány a Föld felé száguldó űrbéli „ágyúgolyók” ártalmatlanításában.

Bármennyire emlékezetes is, az űrvédelmi újdonságot legalább röviden fel kell idéznünk az év végi kozmikus összefoglalóban. Már októberre kiderült, hogy a korábban soha nem látott kísérlet sikerrel járt: szeptember végén a NASA amerikai űrhivatal DART művelete tényleg és érzékelhetően eltérítette a pályájáról a Didymos kisbolygó körül keringő Dimorphos nevű holdacskát. A körülbelül 170 méteres sziklát egy 600 kilós űrszonda becsapódása lökte új pályára. Annyira, hogy 32 perccel megrövidült az alig fél földi napnyi keringési ideje.

1000 tonna kő és por robbant ki az aszteroidából, amibe űrszondát vezetett a NASA

A tudósok elemzése szerint a Dimorphos aszteroidából szeptemberben kirobbant törmelék mennyiségével 6-7 vasúti teherkocsit lehetne megtölteni.

Bebizonyosodott tehát, hogy nem pusztán elvi lehetőség megvédeni a Földet egy űrbéli „lövedék” érkezésétől.

Nehogy már úgy járjunk, mint a dinoszauruszok,

amelyeknek (és a Föld akkori sok más lakójának) a pusztulását okozta egy óriási meteorit érkezése. A legutóbbi figyelmeztetést egy 15–17 méteresre becsült, jóval a földfelszín fölött darabjaira robbanó kisbolygó jelentette, amelynek lökéshullámai 2013-ban az oroszországi Cseljabinszkban sebesüléseket és károkat okoztak.